9. fejezet

Sziasztoook!!!
Új rész! :)) És nagyon köszönöm a komi(ka)t! :*
Köszönöm, hogy szavaztatok, azon a jobb oldalon lévő, kis közvélemény kutatáson. Eddig úgy állunk, hogy 17 embernek tetszik a blog, és egy embernek nem. :) Úgy gondolom ez elég jó arány.
Tényleg köszönöm a komikat, és ha kérhetnék olyat, akkor ha lehetne, akkor kérnék pár építő kommentet, hogy tudjam mit csinálok jó/rosszul.
Előre is köszönöm aki megteszi!
Úgy gondolom, most nincs más közölni valóm, szóval, jó olvasást  mindenkinek! :)


Egy aprót bólintottam. Kis ideig csak ültünk, és bámultunk ki a fejünkből. Vagyis én nem csak néztem előre, a semmibe, hanem lejátszottam magamban még egyszer, ahogy Gus gitározik, és ahogy átéli. Azt majd' el felejtettem, hogy énekelt is. Eszméletlen hangja volt! Egyszerűen ámulatba ejtő. Na, szóval: rohadt helyes, aranyos, kedves, gitározik és énekel. Á-LOM-PA-SI! Tisztáztam le magamban. Nem értettem, hogy Lauranak miért kellett megcsalnia... Szomorúan tértem át a negatív dolgok listájához, miszerint: rokon (!!!), és, ha nem is lenne az, esélyem se lenne nála, mert ő...ő. Én meg én. És ez így olyan lehetetlen. Gyorsan visszatértem a pozitív dolgokhoz, és vigyorogtam, mint egy idióta. Nyilván nagyon furán nézhettem ki, mert Gus megkérdezte:
-Minden oké?
-Mi? Ja! Persze! Minden.-hadartam gyorsan zavaromban. Rám mosolygott, majd megnézte a falon lévő órát. Pont annyi volt az idő, hogy elinduljunk.
-Menjünk le.-mondta Gus vigyorogva.
-Oké.
Lent, az aulában volt a 'megbeszélés'.
-Na szóval, gyerekek-kezdte Amanda néni-azt terveztem mára, hogy körbejárjátok a várost!-mondta boldogan. Nekem tetszett az ötlet, nem volt ellenvetésem. Stacie-nek, és Austin-nak nem láttam különösebb érzelmet arcán. Augustusén viszont igen. Hiszen azt tervezte, hogy ma találkozunk a barátaival...
-De...-folytatta Amanda néni-készítettem egy útitervet, és kötelezően ennek megfelelően kell haladnotok!-Mi?! Nehogy már! Gus arca még jobban eltorzult.
Amanda néni kikísért minket a kocsihoz, majd odaadta az útitervet Bobnak.
-Bob fog titeket elvinni mindenhova. Jól viselkedjetek!-mondta, majd mindenkit körbe puszilt.
-Várj, ti nem jöttök?-kérdezte Gus.
-Neem, kedveském...-jött oda a mamám is-Mi már öregek vagyunk ehhez.-kezdte sajnáltatni magát.-Nem való az ilyen már nekünk!
Nem értettem mire gondol. Az 'nem való neki', hogy a kocsiban ül, kinéz az ablakon, és tovább ül? Mert amint láttam az útiterven (mindenki kapott egy-egyet), hogy mindenre ki van szabva, percre pontosan az idő. És amint az időbeosztást néztem, arra kellett, hogy rájöjjek, hogy szinte, tényleg csak annyi időnk lesz mindenre, hogy kinézünk az ablakon, aztán megyünk is tovább. Szívesen megmondtam volna Amanda néninek, ergo a program szervezőjének, hogy nagy bánatunkra, nem rakétával közlekedünk, így nem lesz időnk mindenre. De nem tettem. Nem szólaltam meg. Miért haragítottam volna magamra, meg úgy egyébként is... Szóval csöndben maradtam. Beszálltam a kocsiba, majd mikor már mindenki benne ült, elindult Bob vezetésével. Körülbelül 5 perc kocsikázás után megálltunk egy lehajtó sávban. Bob hátrafordult, majd megszólalt:
-Na szóval.-á, szóval ilyen a hangja-El tudom képzelni, milyen sok kedvetek van múzeumokat, és különböző emlékműveket meglátogatni...-mondta mély hangján. Tulajdonképpen igaza volt. Semmi kedve hozzá senkinek. Bob folytatta mondandóját:
-Tehát...Hová szeretnétek menni?-húzta mosolyra száját. Véletlenül Gus-ra pillantottam. Láttam, ahogy szemében megcsillan a remény, majd elkezdi farmer zsebéből előkotorni telefonját.
-Egy pillanat-mondta Bobnak, azzal tárcsázott egy számot.
-Szia!...Akkor tudnánk most találkozni?...Oké, akkor szerintem egy olyan 20 perc múlva ott leszünk, de mindannyian legyetek ott!...Szia!-és lerakta. Elmondta Bobnak a címet, és elkezdtünk New York utcáin furikázni. Gus-nak igaza volt, körülbelül 20 perc múlva odaértünk, ahhoz a
gyors étterem-kávézó-ebédlőhöz, ahol már állt egy kisebb csapat, velünk egy korú banda. Gus odaintegetett nekik. Ezek szerint ők a híres New York-i barátok.... Bob keresett egy parkolót, majd mikor meg állt az autó, Augustus, mint egy bomba, kiugrott az autóból és odarohant régen látott barátaihoz. Lassan kikászálódtunk mi is a kocsiból, és odamentünk mi is Gus-ékhoz. Éppen a fiúkkal pacsizott, kezet fogtam, lányoknak ölelés, puszi. Egyszerre kezdte el őt kérdezgetni, hogy mi van vele, de ő azt mondta:
-Mindjárt válaszolok mindenre, de előtte had mutassam be pár otthoni barátaimat nektek!-a New York-iak csak mosolyogtak, és bólogattak, szóval Gus elkezdte:
-Ő Austin Parker. Otthoni legjobb barátom.-mutatott Austinra, majd összepacsiztak.-Aztán itt van Stacie Brown, Austin barátnője.-mondta félig kérdezve, de Stacie bólintott egyet, és folytatta-És végül itt van Sara, Stacie húga.-mondta mosolyogva, majd átkarolta a vállamat.-Ha valami még érdekel velük kapcsolatba, őket kérdezzétek, én nem szolgálhatok további információval.
Legnagyobb meglepetésemre, nem Gus-t támadta le mindenki a kérdéseivel, hanem odajöttek hozzánk is. Igazából két csapatra oszlottunk, ami váltakozó felbontásban jelent meg. Először az egyik 'csapatban' volt Stacie, Austin és Gus. Kizárásos alapon, a másikban én. De nem álltam sokáig egyedül, mert szinte szó szerint odaugrált hozzám egy mosolygós lány. Hosszú, sötétbarna haja volt, és napszemüveget viselt.
-Sziaaa! Eliza Darrin, de csak Liza. Vagy Liz.-mosolygott.-Sara, ugye?
-Igen.-mondtam egyszerűen. Nem voltam jó ismerkedésben.
-Jaj, ne legyél szégyenlős! Jó kezekben leszel nálunk-kacsintott. Vagyis csak azt hiszem, mert a napszemüvegből sötét üvegétől nem lehetett sokat látni, de a szemöldöke kilátszott, és az megmozdult. Őszintén szólva, aranyos lánynak tűnt, és szerettem volna vele jobban megismerkedni, esetleg még barátkozni is, de amilyen én vagyok... Ha nem szólalok meg, vagy csak szűkszavúan, akkor az bunkóság, vagy valami, de ha beszélek, rendes mértékben, akkor tuti, hogy valami hülyeséget mondok... De még tegnap este, mikor nem bírtam elaludni, elhatároztam valamit. Ez lesz a változások nyara. Szeretnék kizökkenni ebből a szerepből. Nem akarok többé, az a szégyenlős kislány lenni, aki eddig voltam. Nem akartam már láthatatlan lenni. Így hát arra jutottam, hogy ez a legideálisabb alkalom, hogy elkezdjek változtatni.
-Bocsi.-tűrtem egy kósza tincset a fülem mögé, és erőt vettem-Szóval azt mondod jó kezekben leszek..?-most már mosolyogtam.
-Mindenképp!-felelte Liza is mosolyogva. Épp megszólaltam volna, mikor Gus odalépett hozzánk.
-Mizu csajok? Összeismerkedtetek?
-Igen!-feleltük egyszerre mindketten.
-Liz, hogy megváltoztál! Tavaly nyáron még olyan kislányos és visszahúzódó voltál, de most-nézett végig Gus Lizan amitől szinte már elkapott a féltékenység -most már kész nő vagy.-mondta Gus, mintha egy apuka lenne, vagy nem tudom mi... Odament Lizhez, és átölelte. Magamra erőltettem egy mosolyt, majd Liza megszólalt:
-Gus nekem olyan, mintha a bátyám lenne.-Liz és Augustus még beszélgettek egy kicsikét, aztán odajöttek hozzánk a többiek is. Amint láttam Stacie és Austin már is találtak barátokat. A nővérem egy barna, hullámos hajú, egész szép lánnyal nevetgélt el, Austin meg két, körülbelül vele egy idős fiúval beszélgetett, akik végül csatlakoztak Gushoz. Volt még pár emberke, akik odaszállingóztak, a már így kialakult nagy bandába. Legfőképp csak Augustus beszélt, mert hát, mégis csak ő az akit ismernek mindannyian. Liz néha bíztatóan rám mosolygott, mintha tudná, mi jár a fejemben. Ugyanis azon kattogott az agyam, hogy mikor szólaljak meg, mit mondjak, meg ilyenek. Aztán egy idő után a gondolataim elterelődtek, mert visszaemlékeztem Gus és Liz beszélgetésére. '...Tavaly nyáron olyan kislányos és visszahúzódó voltál....'. Ezek szerint Liza is olyan volt mint én? És ennyire megváltozott...
Végül is, semmi sem lehetetlen. Már eleve benne van a szóban, hogy lehet!