ÚJRA ITT+self-prom

Drága olvasóim, ha még vagytok!

Iszonyatosan sajnálom, hogy csak úgy eltűntem! Kimondhatatlanul. Az igazi ok az az, hogy gyáva voltam, és gyenge.

Kértem kritikát, és az felfedte előttem is a hiányosságaimat, hibáimat. Újra akartam írni az egész történetet, de nem volt kedvem hozzá. Úgy érzetem, hogy ez a történet már nem tartozik hozzám.

Egy éve jártam a blogon utoljára, de ez nem jelenti azt, hogy ne tüsténkedtem volna ez idő alatt. 

Aki ismer, az tudja, hogy mindig van valami a pici agyacskámban, valami, amit muszáj leírnom, valami, amit muszáj megosztanom az olvasókkal. Hát ez most sem történt másként. 

Szeptemberben elkezdtem új blogomat, amit nagy szeretettel írok már több, mint 12 fejezete. 

Úgy érzem, sokat edződtem fél/egy év alatt, és kíváncsi vagyok, mit gondolnak az emberek most az írásomról. 

Részlet a blogból:

-Akarsz valami írtózatosan nagy baromságot csinálni?-pihegi. Alig hallom hangját, pedig édes Istenem, mennyire szívesen hallgatnám én azt a hangot egész álló nap.

-Megbánnám?-kérdezem kicsit elhúzódva Harry-től, hogy jól láthassam teljes arcát.

-Kétség kívűl.-mérlegelésre kényszerülök. Ha belemegyek a dologba (amiről még pontosan nem is tudom, hogy micsoda), valószínűleg tényleg megbánnám később, és azt kívánnám, hogy bár ne tettem volna meg. Kísértene egész életemen át.

De ha nem teszem meg, hátralévő életemben (kis túlzással) emésztene a dolog, mert nem tudnám, mibe is 'nem mentem bele', pusztán, mert féltem amiatt, 'mi lesz, ha'.

-Akkor hajrá.-suttogom, mintha ha normál hangnemben mondanám, megtörném a varázst.

Valószínűleg így is van.

Pár tudnivaló:

A blog részben One Direction fanfaction, egyrészt, mert az említett Harry, Harry Stlyes "megtestesítője" és mert fellelhetőek (lesznek) benne a fiúk nevei, de nem úgy (fognak) szerepelni, mint One Direction tagok. Más részről Little Mix fanfiction is, mert a főszereplő-Jasmin karakterét Jade Thirlwall játsza, Emmáét (Jasmin legjobb barátnőjét) pedig Perrie Edwards. 

Remélem ezzel senkit sem retentettem vissza.

Mindenesetre kimondhatatlanul hálás vagyok azoknak, akik itt voltak velem ezen a blogomon. 

Én lennék a legboldogabb ember, ha valaki még valami csoda folytán itt felbukkan, átkukkantana az új blogomra is!

Follow the Sun

followthesun-braveda.blogspot.hu

Akivel nem találkozok új blogomon, annak Boldog Karácsonyt, és sikerekben gazdak új évet!

Merry Chrismas Everyone! ♥♥♥

Sziasztok!
Minden olvasómnak szeretnék nagyon boldog, szeretetben és ajándékban gazdag karácsonyt kívánni! Sajnos a hó nem esik, de remélem azért meg van Nálatok is a karácsonyi hangulat!
Szeretnék Nektek kellemes ünnepeket kívánni pár karácsonyi számmal, meg rövid, igaz történettel!


1. Szerintem minden osztályban szokott lenni az a bizonyos húzás. Hát nálunk is volt. De az a kavarás, amivel az egész volt, hát...érdekes volt.
Az egész teljesen normálisan kezdődött. Volt két hiányzónk, de elvileg (!) felírta valaki az ő nevüket, és úgy húztunk. De nem maradt a hiányzóknak ember. A mai napig rejtély, hogy valaki többet húzott, vagy valami. Szóval az o.főm eldöntötte, hogy akkor valahogy máshogy fogjuk megtudni, hogy kinek adunk ajándékot-kitől kapunk. De az ajándékozás napjáig nem tudtuk, hogy kinek adjuk azt ajándékot, amit meg már meg kellett venni, szóval nem volt túl személyes, mert nem tudtuk kinek adjuk... Ez így nem nagyon volt számunkra túl kedvező.
Szóval eljött az ajándékozás napja. O.fő belerakta mindenki ajándékát egy nagy dobozba, meg egy sapkába mindenki nevét. (Kivéve azokét, akik elfelejtettek ajándékot hozni, mert aki nem hozott, az nem is kap!). Na szóval az osztály főnököm kihívta a két D. Ö. K.-ösünket (Diák Ön Kormányzat), és ők húzták a nevet, o.fő meg az ajándékot. Még annyival lett megfűszerezve, hogy az osztály főnök próbált tippelgetni, hogy kit húznak. Nálam pl. bevált, mert azt tippelte, hogy sok barátom van az évfolyamunkban. (IGAZ) De az egyik csajnál azt tippelte, hogy ő a leghelyesebb az osztályban...
Én az egyik legjobb barátnőm ajándékát kaptam meg. Tök furi volt, mert előtte egy kicsit összekaptunk, de ki is békültünk, úgyhogy minden oké volt.. :)

2. Idén, az utolsó csürörtökön (mint minden évben) szünetekben karaoké volt. Osztályonként, negyediktől kezdve. Negyedik 1 szünetben, 5. második szünetben... így tovább. Na de az én osztályom az olyan, hogy mindenbe benne van! Mivel az angol tanárunk megkért minket (mivel csak angolosoknak volt tartva) hogy ha ismerjük a számokat, énekeljünk mi is. Hát több nem is kellett. Minden szünetben ott énekeltünk az aulában. Pláne, mikor a tavaly előadott számunkat énekelték! 

Aztán amikor a miénk jött, hát, eszméletlen jó volt! A másik osztállyal együtt énekeltük, és olyan jóóó volt!!!

De volt egy csomó zene!

De a legnagyobb sikert Train Shake up Christmas-ja aratta! ♥♥♥


3. Barátnőmékkel eldöntöttük, hogy mi ajándékozni fogunk. Hát igen... Az egyik barátnőmmel már reggel le is rendeztük, kaptam irtó cuki dolgokat! ♥
Aztán másik két barátnőm úgy volt, hogy ha vége mindennek pénteken, jönnek hozzánk, ott alszanak. De még azt a kavarást, ami volt. Kezdjük ott, hogy én nem tudtam még beszerezni az ajándékukat.Nagyon bonyolult, és érthetetlen lenne ha leírnám, szóval inkább hagyjuk... ;)
Oké, végre eljutottunk hozzánk, elkezdtünk ajándékozni. Még azt a bűntudatot, amit éreztem! :( Nagyon rossz volt! Próbáltam tiltakozni, hogy ne adják oda az ajándékot nekem, de odaadták.

Annyira cukik! ♥ De sajna csak az egyik barátnőm aludhatott nálunk... De nagyon jól éreztük magunkat. Akkor készítettük a videónkat is, amit még szeretnénk majd folytatni!


Nektek hogy telt a karácsonyotok? Meséljetek, szívesen meghallgatom, végül is ez a blog Rólatok, mindenkiről szól!

Bocsánat, hogy csak most tudom hozni a Karácsonyi Különkiadás-t, de nagyon zsúfoltak voltak a napjaim...
Nektek mit hozott a Jézuska?
Utólag is Boldog Karácsonyt Mindenkinek! ♥
                                                             
                                                                             Puszi:
                                                                                     ~Edi~

11. fejezet

Sziasztok!
Bocsánatot kérek a késésért, de egyszerűen nem volt időm írni. :( De nyugalom, nem fogom abbahagyni a sztorimat. Ennyivel tartozok Nektek! ♥
Holnap, Karácsony alkalmából szeretnék még hozni, de nem ígérek semmit! Megpróbálok még megírni egy részt, de mindenképp írok egy bejegyzést!
Szóval jó olvasást, addig is puszi:
                                                                                      ~Edi~

Szombat (délután)

-Hopsz-mondta Gus suttogva. Nyilván elfelejtette megkérdezni Amanda nénit, hogy elmehetünk-e...-Mi csak le szeretnénk menni a strandra. Akartalak titeket is kérdezni, csak nem találtalak sehol, úgyhogy Bobnak akartam szólni. Vagy ti is akartok jönni?-kérdezte Gus félve.
-Persze drágaságaim! Hát nem is engedlek el titeket egyedül!-azt hiszem nem éppen erre a válaszra számítottunk. Most komolyan, jönnének ők is? Hát ez nevetséges! Így se volt sok kedvem menni, de így végképp nincs, hogy jön a két 'öreglány'!-Várjatok meg drágaságaim, átöltözünk, és indulhatunk is pancsolni!
Nekem ez sok volt! Nem akartam menni. Ezt nyilván észre vehette Gus, mert jobb oldalamon megbökött, amire a reakcióm csak annyi volt, hogy rávágtam a karjára. Büszkén mosolyogtam.
-Na, ne pánikolj már! Jó lesz! Látom az arcodon, hogy beparáztál attól, hogy jönnek ők is!-hát, konkrétan, ja!-Hidd el, hogy a parton találkoznak majd valaki ismerőssel, és végig velük fognak beszélgetni!-ebben a pillanatban értek vissza a nagyiék.
-Mama, hoztál képeket rólunk?-kérdezte Gus, visszafojtott nevetéssel.
-Jaj, jó hogy szólsz drágaságom! Hiszen ha találkozunk valakivel, és ti épp a vízben lesztek, hogy fogom mutogatni a képeket rólatok?-kérdezte Amanda néni, konkrétan magától. Rájuk hagytam a dolgot. Visszarohantak még pár fotóért-na már amilyen gyorsan mehet két, bőven ötvenen felüli nő-aztán kimentünk az ajtón és olyan melegség csapott meg, hogy majdnem elájultam! Gyorsan szememre húztam a napszemüvegem, és indultunk a kocsihoz. Bob kinyitotta nekünk az ajtókat, és mivel ez egy elég nagy kocsi volt (na jó, nekem limuzinnak számított, lehet az is volt, nem értek a kocsikhoz) mamáék előre ültek Bobhoz, mi meg bőven elfértünk hátul négyen. Ismét Gus mellé kerültem, velünk szemben Stacie és Austin, és valamin nagyon nevettek.
-Indulás a partra!-kiáltotta el magát a nagyi, ezzel jelezve Bob-nak, hogy indulhat. Nem volt kedvem elővenni a fülhallgatómat-ami nálam csodának számított- a kb. 15 perces útra, szóval csak bámultam ki. Azon gondolkoztam, hogy mennyire más a kilátás a repülőgépből és a kocsiból. Eszembe jutott, hogy Gus azt mondta, hogy ő még sosem repült. De hát már egy csomószor volt itt! A repülőn még arról is beszéltünk, hogy utál kocsikázni.
-Te hazudtál, mikor azt mondtad, hogy még sosem repültél?-kérdeztem hirtelen.
-Ahan.-jelentette ki Augustus, azzal a tökéletes mosolyával.-Láttam mennyire izgulsz, gondoltam, ezzel segítek.
-Sikerült.-suttogtam alig hallhatóan. Gus erre csak egy önelégült mosolyt villantott rám, majd elkezdte a hasamat szurkálni. Párat felsikítottam, mire nagyiék hátranéztek. Látták, hogy csak-hagy idézzem a szavaikat- "játszunk" , szóval egy mosollyal hagytak minket. Könyörgöm, milyen "játék" ez?! Majd' bele haltam! Ez így nem fair! Gus is élvezi, hogy cseszegethet, nagyiék csak mosolyognak egyet rajtunk, és én? Én meg éljem túl? Haha, köszönöm, nem! Lázadni fogok! Mondjuk ez a jelenlegi állapotomhoz viszonyítva, elég lehetetlenül, és nevetségesen hangzott, még csak úgy is, hogy gondoltam. Mindegy... Lázadásom első jele képen, ismételten elkezdtem csapkodni Gus-t. Bob egyszer csak beletaposott a fékbe, úgyhogy egy kicsit előre estünk a kocsiban. Nyilván meglehetett az oka ennek a hirtelen fékezésnek. Mégpedig a nagyiék pletykálása. Komolyan, nem sokat hallottam belőle-mert a 15 perces útból tíz percet végig őrjöngtem- de amit hallottam, az nekem elég is volt. Igazából nem is nagyon értettem, miről beszéltek, de az a hangnem, meg az a "nevetésnek" nevezett dolog, ami kijött a szájukon, épp elég volt ahhoz, hogy konkrétan megháláljam Gus-nak, hogy csikizett, mert hát ebből az következik, hogy sikítozok. Szó, ami szó, megértettem Bob hirtelen fékezését. Segített nagyiéknak kipakolni a cuccokat. Persze szegény Gus-t, na meg Austint is bevonta Amanda néni a pakolászásba. Augustus kihasználta a helyzetet, mert az arca elé emelte a cuccokat, gondolom azért, hogy ne ismerhessék fel. Jó taktika :).
-Rakd le oda!-utasította Amanda néni.
-Ne, inkább oda!-vágta rá a nagyi, közben meg egy elég messze lévő helyre mutatott. Ezt eljátszották még kb. hatszor. Párszor nevetnem kellett rajtuk, annyira lehetetlen helyre akarták lerakatni a törölközőket, napernyőt. Gus már elégé unhatta, de nem mert szembe szállni Amanda nénivel. Ellene senki sem győzhet!
Kb 20 perc múlva sikerült, egy mindenkinek megfelelő helyet találni, Gus konkrétan a földhöz vágta a cuccokat, és kijelentette, hogy most fürödni fog. Megrántotta a karomat, és elkezdett a víz irányába húzni.
-Neee, neee!!!-ordibáltam. Sajnos nem volt elég hatásos, csak annyira volt elég, hogy egy büszke mosolyt rám villantson. Próbáltam lerántani karomat az övéből, miközben vészesen közelítettünk a vízhez.
-Na jó-szólalt meg Gus, fuldokolva a röhögéstől.-Vedd le gyorsan a rendes ruhád, ennyi előnyt kapsz, de aztán nem kíméllek!-kacsintott egy állati gyönyörűt. Gyorsan visszaszaladtam a puha tengerparti homokban, apránként, és lassan levettem a ruhámat...és lefeküdtem napozni. A francnak volt kedve fürödni! Feltoltam szememre a napszemüvegemet, elővettem telefonomat, és a fülhallgatómat, és elindítottam egy zenét. Hátra feküdtem, hagytam, hogy a nap égesse a fedetlen hasamat. Max hangerőre vettem a zenét, mert nagyiék kb egy méter távolságra tőlem ott beszélgettek. Csukva volt a szemem, napszemüveg is volt rajtam, de így is majd' meg vakultam a Napnak az erőteljes fényétől. De egyszer csak mégis sötétebb lett. Nagyon reméltem, hogy csak egy felhő takarja el a Napot. Hát nem. Gus felém mászott, és olyan lökötten vigyorgott. Sejtettem, mi vár rám, ezért gyorsan kivettem a fülhallgatót a fülemből, és a napszemüveget is levettem. Pillanatokon belül már megint Gus vitt a víz felé. Vizes és tökéletes felsőteste az enyémnek tapadt. Ahogy éreztem irtó hideg lehetett a víz, ezért elkezdtem kapálózni. Tudtam, hogy semmit sem ér, de legalább időt nyertem vele. Mikor már annyira bent voltunk a vízben, hogy Augustus-nak a derekáig ért, úgy éreztem itt a vég. Szorosabban fogtam a nyakát, közelebb bújtam hozzá, mintha ezzel meg tudnám előzni, hogy bedobjon a vízbe. Ahan, hát végül is nem dobott bele. Csak velem együtt belemerült. A hideg vizet olyan gyorsan megszokta felhevült testem, hogy az nem is nagyon számított. Az annál inkább zavart, hogy Gus még a víz alatt sem engedett el. Még ott is hallottam, ahogy jót nevet rajtam, meg a sikításomon, ami mondjuk nem is nagyon hallatszott. Végre elengedett Gus, és extra gyorsan a víz felszínére úsztam. Láttam, hogy Augustus is jönne fel. Eljött az én időm!-gondoltam, majd visszanyomtam Gus fejét a vízbe. Sikerült is, csak mikor Augustus megunta a víz alatt létet, elkezdte szurkálni az oldalamat, aminek következtében odakaptam a fájó ponthoz, ezáltal Gus feltudott jönni. Elkezdtük csapkodni meg fröcskölni egymást, miközben azt ordibátuk egymásnak, hogy nem normális.
-Gus!-ordibált be a vízbe Austin. Kihasználtam, hogy Augustus elfordult, és a hátára ugrottam. Igazából szerintem Austin nem akart semmit, csak látta, hogy mit csinálunk. Mindegy. Még elvoltunk így egy ideig, aztán kimentünk csurom vizesen. Már nem volt túl sok kedvem visszamenni, de Gus győzködése mellé még jött az, hogy a nagyiék is beparancsoltak a vízbe. Amanda néni Gus kezébe nyomott egy világos kék, felfújhatós matracot. Csak annyi volt a gát, hogy még nem volt felfújva. Gus fájdalmasan nézett a matracra, majd szájához emelte, és elkezdte fújni. Már tiszta vörös volt a feje, de még a felénél sem járt. Amanda néni nagyot nevetett, és elővett egy pumpát.
-Nem szájjal kell felfújni! Van hozzá pumpa!-mondta nevetve Amanda néni.-Ezt azért kaptad, amiért Sara-val rosszul bántál!-most már én is nevettem. Gus "mérgesen" ránk nézett, de láttam a szemében-mert voltam olyan bátor, hogy belenéztem-hogy valamire készül. Hát igen. A következő másodpercben már Amanda nénivel a vállán futott a víz felé. Igazán vicces látvány volt, ahogy Amanda néni ott ordibál Gus hátán! Augustus nem kegyelmezett vele. Egyenesen belehajította a vízbe! Nagyi annyira megijedt, hogy olyan gyorsan felpattant, mint még soha. Berohant a vízbe ruhástól Amanda néni után, miközben már Gus kijött, és együtt nevettünk. Egy ideje már a víz alatt volt Amanda néni, mamám meg elkezdett sikítozni. Hát, ne mondjam, persze, hogy minden ember a strandon rá figyelt. Egyszer csak láttuk, hogy nagyi is elsüllyed, Amanda néni meg diadalittasan áll fel a vízben. Nem tartott sokáig, mert nagyi visszarántotta. Az egész part rajtuk nevetett már. Láttam, hogy Austin és Augustus összekacsintanak.
-Neeee!-hallottam Stacie (nyivákoló) hangját, de időm se volt odanézni, mert Gus felkapott, és megint (!) rohant a víz felé. Stacie-vel is ugyan ez történt. A két fiú bevágtatott velünk a vízbe, majd arra lettem figyelmes, hogy akik eddig nagyiékat nézték, a fiúk felkaptak egy, vagy két lányt, és ők is rohantak a vízbe!
Szóval az első (egész) napunkat is sikerült emlékezetessé tenni! ♥

EDDORE ♥

Sziasztok!
Most nem egy új résszel jöttem (az is készülőben van :D ), hanem egy nagy hírrel.
Barátnőimmel elkezdtünk egy video-blogot csinálni. Kint van a bemutatkozó rész, és ha szeretnétek, hogy legyen még, akkor likoljatok, oszzátok meg, és mint a videóban is kértük, légyszi kommenteljetek, hogy mit szeretnétek látni, mert ötletünk az van, csak szeretnénk a Ti kívánságotokat teljesíteni.
Előre is köszi mindent!

               

   

                                   XOXO: Eda

                                         

10. fejezet

Sziasztok!
Mivel nagyon régen volt már rész, összedobtam ez az unalmas fejezetet.
Bocsi, hogy ritkán van, de nincs időm, konkrétan semmire.
Igyekszem hozni a következőt, és próbálom minél izgalmasabbra csinálni. 
Addig is jó olvasást!
                                                                                    XOXO: Eda



Szombat (délután)


Még egy fél órát beszélgettünk az új ismerősökkel, aztán intettünk Bobnak, hogy mehetünk haza, mert pont annyi volt már lassan az idő, mint amennyit Amanda néni kiszabott visszaérkezésnek. Szóval elbúcsúztunk új barátainktól, megbeszéltük, hogy majd még holnap találkozunk, és beszálltunk a kocsiba. Hazafelé az úton azon gondolkodtam, (mivel nem volt nálam a fül hallgató, hogy zenét hallgassak) hogy egész jól éreztem magam, és, hogy még szeretnék Lizékkel találkozni, mert igen szimpatikusak voltak, szinte mindannyian. Kivéve egy-két lányt, akik meglepő módon, Stacie-vel barátkoztak össze. Mint kiderült, az egyik lányt Hope-nak hívták. Stacie állítása szerint a másik lány, aki még velük volt "kis nyomi" és csak "Hope csatlósa". Az is kiderült, hogy ő nem sokat lesz New York-ban, mert ő se itt lakik, úgyhogy el fog menni a jövő héten.
Pont időben 'haza' értünk, így Amanda néni óriási vigyorral köszöntött minket. Kérdezgetett, hogy mi milyen volt, és hogy ez meg az ugye milyen szép, meg hasonlók. Én természetesen meg sem szólaltam, hagytam, hogy a többiek-eszméletlen tehetséggel-hazudjanak.
Mikor vége volt a beszélgetésnek mindenki fel ment a szobába, egy bizonyos, Amanda néni által kitűzött "csendes pihenő"-re. Jesszus, ha ez így megy tovább....-gondoltam. Így hát felmentünk. Gus-nál volt a kulcs, és illedelmesen beengedett maga előtt. Odamentem kis kézitáskámhoz, hogy kivegyem belőle a fül hallgatómat. Csak egy kis ideig kellett kutatnom, máris megtaláltam, a számomra egyik legfontosabb dolgot a világon. Odaültem az ágyra-az én oldalamra. Felpolcoltam magam mögött a párnákat, és kényelmesen elhelyezkedtem. Telefonomon rákattintottam az egyik lejátszási listára, elindítottam az első zenét, és becsuktam a szemem. Egyszer csak-körül belül a harmadik szám felé-észrevettem, hogy sokkal halkabb lett a zene, és csak az egyik fülemben hallom. Mielőtt kinyitottam a szemem, gyorsan elmormoltam egy imát, hogy ne a fül hallgatóm menjen tönkre. Végül kinyitottam szemeimet. Gus a jobb oldalamon, viszonylag szorosan mellettem feküdt, és a fül hallgatóm másik fele, az ő fülében volt. Először meglepett a dolog, de eszembe jutott, hogy a repülőn is hallgattunk már együtt zenét, így hát visszacsuktam a szemem, relaxáltam, egy cseppet sem törődve azzal, hogy ezek az én kedvenc zenéim, és, hogy Gusnak ez valószínűleg nem tetszhet... Aztán eszembe jutott, hogy ha nem tetszene neki, akkor valószínű nem hallgatná.
Már kb. a tizedik zenénél jártunk (a húsz zenés lejátszási listán) mikor éreztem, hogy valaki ott szuszog felettem. Óvatosan kinyitottam egyik, majd a másik szemem, és láss csodát, Augustus mosolygott felettem. Felvontam egyik szemöldököm, erre széles mosolyra húzta száját, rá nézett a hasamra, majd újra a szemembe. Itt már sejtettem, hogy nekem most következik a vég. És gondolataim beigazolódtak: elkezdett csikizni. Nos, rólam tudni kell, hogy alapjába véve, nem mondható el rólam, hogy csikis vagyok. Na, de! Ha bárki a hasamhoz ér, úgy érzem meghalok. Nem tudom miért, de ha a hasamhoz nyúlnak, nekem végem. Gyűlölöm, egyszerűen gyűlölöm, ha a hasamhoz érnek!>.< És Gus hol máshol csikizett volna, mint a hasamon... Így hát mit tehettem volna, elkezdtem sikítozni, és a hátát meg a karját ütögetni, csapkodni. Néha felnézett rám, egy kis szünetet tartott, majd egy jó ízű nevetés kíséretében újra folytatni kezdte a csikizést. Egyszer csak, mikor már nagyon az ágy szélén voltam, hirtelen puff...leestem az ágyról. Gus ijedten ugrott utánam, és riadtan nézett rám, miközben az arcomat fürkészte, hogy vajon jól vagyok-e... Jelzésként felnevettem, majd neki estem a riadt Gusnak, felváltva a szereposztást: most én csikiztem őt! Vagyis, csak próbáltam... Mivel, egy szó nélkül tűrte az egészet, néha felnevetve próbálkozásomon.
-Ne mááár!-mondtam sértődötten, majd bevágva a durcit, keresztbe raktam a kezem, és csak ültem a földön, az ágynak támaszkodva. Gus odahuppant mellém, majd megbökte oldalt a hasamat amitől én reflexből rávágtam a vállára.
-Aú!-sziszegte, majd a fájó pontra helyezte kezét. Diadal ittasan ránéztem, és büszkén felemeltem fejemet. Ő erre csak mosolyogva nemet intett fejével, majd a padló szőnyeget kezdte el bámulni. Én is így tettem. Aztán egyszer csak (saját magamat is meglepve) megszólaltam:
-Nagyon jófejnek tűnnek a barátaid!-mondtam kellő magabiztossággal a hangomban, ami jó érzéssel töltött el.
-Láttam, hogy kezdesz feloldódni, főleg mikor Lizaval beszéltél!-mondta Gus mosolyogva.
-Igen, nagyon aranyos lány!
Kb. 5 percig megint csak csendben ültünk egymás mellett. Mikor meguntam, feltápászkodtam a földről, és az ágyra ültem. Megkerestem a szétdobált telefonomat, meg a fül hallgatómat. Gus is felállt, és megigazította a szétugrált ágyat.
-Van egy ötletem! Bár szerintem Amanda néninek-a kedvünkért ő is így hívta-nem fog tetszeni, de mindegy...-és nem folytatta. Fél perc után meguntam a hallgatást, úgyhogy megköszörültem a torkomat, és megszólaltam.
-Ééés, el is mondod, vagy megtartod magadnak?-mosolyogtam.
-Menjünk le a partra.-mondta egyszerűen. A part nagyon közel volt a szállodához, szinte látni lehetett a hátsó szobákból. Ezt onnan tudtam, hogy délelőtt, mikor mentünk 'várost nézni' akkor viszonylag a part közelében mentünk el. Igazából tudtam, hogy eljön ez a pillanat is, de nagyon nem vártam. Utáltam fürdő ruhában lenni! Az nem olyan lányoknak való, mint nekem. Én szégyenlős vagyok, meg visszahúzódó...
-Oké!-mondtam. Gus is csodálkozott egy kicsit a kijelentésemen. Meg én is. De tudtam miért mondtam ki. (vannak dolgok, amiket anélkül mondok ki, hogy tudnám miért teszem) Mert ez is része volt a tervemnek. Annak, hogy megváltozok.
-Oké! Hívjam Liza-ékat is?-kérdezte Gus lelkesen. Ez már kicsit sok volt nekem. Azt hittem, hogy csak négyen megyünk, de ő hívni akarja Liz-éket? Valószínűleg láthatta az arcomon, mit érzek, mert felnevetett, és azt mondta:
-Nem muszáj!
-De a te barátaid, te hívod meg oda őket, ahova te akarod!-szavatkoztam, csak, hogy ne tűnjön úgy, mintha tényleg nem akarnám, hogy jöjjenek... Mármint nem nem akartam, csak hát...
-Tudod mit?-tette fel Gus a költői kérdést-Akkor ma csak négyen megyünk, és holnap úgy is találkozunk velük, és akkor majd meglátjuk mi legyen.-mosolygott.-Akkor keresd meg a fürdő ruhádat, öltözz át, én addig átszólok Austinnak meg Stacie-nek.
Lehuppantam az ágyról, és odasasszéztam a bőröndömhöz. Mire előkotortam a legaljából a ruhát, Augustus már ki is ment. A biztonság kedvéért bementem a fürdő szobába. Levetkőztem, felkaptam a fürdőruhát, majd vissza rá az eredeti ruha. Visszamentem a szobába, és Gus ott feküdt az ágyon egy szál fürdő gatyában. Kilátszott a kockás hasa, amitől én egy pillanatra megtorpantam, aztán próbáltam úgy átmenni az gy másik oldalára, hogy ne nézzek Gus-ra. Leültem, telefonomat a kezembe vettem, és megnéztem, hány fok is van kint. 36°C. Gus-nak hallottam, hogy üzenete érkezett.
-Austin írt. Lent várnak minket az előtérben.-jelentette ki. "Minket". Ettől a szótól kirázott a hideg, de próbáltam ügyet se vetni rá. Levettem az éjjeli szekrényről a napszemüvegemet, gyorsan előkaptam a bőröndömből egy törülközőt, a vállamra dobtam, azzal indultunk is.
Mikor leértünk, megláttam Stacie-t, hogy rajta csak egy kis rövid nadrág, meg a fürdőruhája van. Olyan szép, lebarnult bőre volt, tökéletes lapos hassal. Jó, én se voltam kövér, de nekem unalmas, fehér bőröm volt, laposnak mondható, de nem szép feszes hasam. Austin is csak egy fürdő nadrágban volt, nyakában egy sötétkék törülközővel. Kidolgozott, tökéletes kocka hasa volt. Még nem is láttam. Ettől régen tuti kirázott volna a hideg, meg elpirultam volna, vagy ilyesmi, de most egy cseppet sem érdekelt. Jobban lekötött Gus tökéletes teste.
-Na, akkor mehetünk?-kérdezte Gus.
-Igeeen!-vágtuk rá egyszerre.
-Hová mentek, gyerekek?-toppant be Amanda néni, meg a mamám.

9. fejezet

Sziasztoook!!!
Új rész! :)) És nagyon köszönöm a komi(ka)t! :*
Köszönöm, hogy szavaztatok, azon a jobb oldalon lévő, kis közvélemény kutatáson. Eddig úgy állunk, hogy 17 embernek tetszik a blog, és egy embernek nem. :) Úgy gondolom ez elég jó arány.
Tényleg köszönöm a komikat, és ha kérhetnék olyat, akkor ha lehetne, akkor kérnék pár építő kommentet, hogy tudjam mit csinálok jó/rosszul.
Előre is köszönöm aki megteszi!
Úgy gondolom, most nincs más közölni valóm, szóval, jó olvasást  mindenkinek! :)


Egy aprót bólintottam. Kis ideig csak ültünk, és bámultunk ki a fejünkből. Vagyis én nem csak néztem előre, a semmibe, hanem lejátszottam magamban még egyszer, ahogy Gus gitározik, és ahogy átéli. Azt majd' el felejtettem, hogy énekelt is. Eszméletlen hangja volt! Egyszerűen ámulatba ejtő. Na, szóval: rohadt helyes, aranyos, kedves, gitározik és énekel. Á-LOM-PA-SI! Tisztáztam le magamban. Nem értettem, hogy Lauranak miért kellett megcsalnia... Szomorúan tértem át a negatív dolgok listájához, miszerint: rokon (!!!), és, ha nem is lenne az, esélyem se lenne nála, mert ő...ő. Én meg én. És ez így olyan lehetetlen. Gyorsan visszatértem a pozitív dolgokhoz, és vigyorogtam, mint egy idióta. Nyilván nagyon furán nézhettem ki, mert Gus megkérdezte:
-Minden oké?
-Mi? Ja! Persze! Minden.-hadartam gyorsan zavaromban. Rám mosolygott, majd megnézte a falon lévő órát. Pont annyi volt az idő, hogy elinduljunk.
-Menjünk le.-mondta Gus vigyorogva.
-Oké.
Lent, az aulában volt a 'megbeszélés'.
-Na szóval, gyerekek-kezdte Amanda néni-azt terveztem mára, hogy körbejárjátok a várost!-mondta boldogan. Nekem tetszett az ötlet, nem volt ellenvetésem. Stacie-nek, és Austin-nak nem láttam különösebb érzelmet arcán. Augustusén viszont igen. Hiszen azt tervezte, hogy ma találkozunk a barátaival...
-De...-folytatta Amanda néni-készítettem egy útitervet, és kötelezően ennek megfelelően kell haladnotok!-Mi?! Nehogy már! Gus arca még jobban eltorzult.
Amanda néni kikísért minket a kocsihoz, majd odaadta az útitervet Bobnak.
-Bob fog titeket elvinni mindenhova. Jól viselkedjetek!-mondta, majd mindenkit körbe puszilt.
-Várj, ti nem jöttök?-kérdezte Gus.
-Neem, kedveském...-jött oda a mamám is-Mi már öregek vagyunk ehhez.-kezdte sajnáltatni magát.-Nem való az ilyen már nekünk!
Nem értettem mire gondol. Az 'nem való neki', hogy a kocsiban ül, kinéz az ablakon, és tovább ül? Mert amint láttam az útiterven (mindenki kapott egy-egyet), hogy mindenre ki van szabva, percre pontosan az idő. És amint az időbeosztást néztem, arra kellett, hogy rájöjjek, hogy szinte, tényleg csak annyi időnk lesz mindenre, hogy kinézünk az ablakon, aztán megyünk is tovább. Szívesen megmondtam volna Amanda néninek, ergo a program szervezőjének, hogy nagy bánatunkra, nem rakétával közlekedünk, így nem lesz időnk mindenre. De nem tettem. Nem szólaltam meg. Miért haragítottam volna magamra, meg úgy egyébként is... Szóval csöndben maradtam. Beszálltam a kocsiba, majd mikor már mindenki benne ült, elindult Bob vezetésével. Körülbelül 5 perc kocsikázás után megálltunk egy lehajtó sávban. Bob hátrafordult, majd megszólalt:
-Na szóval.-á, szóval ilyen a hangja-El tudom képzelni, milyen sok kedvetek van múzeumokat, és különböző emlékműveket meglátogatni...-mondta mély hangján. Tulajdonképpen igaza volt. Semmi kedve hozzá senkinek. Bob folytatta mondandóját:
-Tehát...Hová szeretnétek menni?-húzta mosolyra száját. Véletlenül Gus-ra pillantottam. Láttam, ahogy szemében megcsillan a remény, majd elkezdi farmer zsebéből előkotorni telefonját.
-Egy pillanat-mondta Bobnak, azzal tárcsázott egy számot.
-Szia!...Akkor tudnánk most találkozni?...Oké, akkor szerintem egy olyan 20 perc múlva ott leszünk, de mindannyian legyetek ott!...Szia!-és lerakta. Elmondta Bobnak a címet, és elkezdtünk New York utcáin furikázni. Gus-nak igaza volt, körülbelül 20 perc múlva odaértünk, ahhoz a
gyors étterem-kávézó-ebédlőhöz, ahol már állt egy kisebb csapat, velünk egy korú banda. Gus odaintegetett nekik. Ezek szerint ők a híres New York-i barátok.... Bob keresett egy parkolót, majd mikor meg állt az autó, Augustus, mint egy bomba, kiugrott az autóból és odarohant régen látott barátaihoz. Lassan kikászálódtunk mi is a kocsiból, és odamentünk mi is Gus-ékhoz. Éppen a fiúkkal pacsizott, kezet fogtam, lányoknak ölelés, puszi. Egyszerre kezdte el őt kérdezgetni, hogy mi van vele, de ő azt mondta:
-Mindjárt válaszolok mindenre, de előtte had mutassam be pár otthoni barátaimat nektek!-a New York-iak csak mosolyogtak, és bólogattak, szóval Gus elkezdte:
-Ő Austin Parker. Otthoni legjobb barátom.-mutatott Austinra, majd összepacsiztak.-Aztán itt van Stacie Brown, Austin barátnője.-mondta félig kérdezve, de Stacie bólintott egyet, és folytatta-És végül itt van Sara, Stacie húga.-mondta mosolyogva, majd átkarolta a vállamat.-Ha valami még érdekel velük kapcsolatba, őket kérdezzétek, én nem szolgálhatok további információval.
Legnagyobb meglepetésemre, nem Gus-t támadta le mindenki a kérdéseivel, hanem odajöttek hozzánk is. Igazából két csapatra oszlottunk, ami váltakozó felbontásban jelent meg. Először az egyik 'csapatban' volt Stacie, Austin és Gus. Kizárásos alapon, a másikban én. De nem álltam sokáig egyedül, mert szinte szó szerint odaugrált hozzám egy mosolygós lány. Hosszú, sötétbarna haja volt, és napszemüveget viselt.
-Sziaaa! Eliza Darrin, de csak Liza. Vagy Liz.-mosolygott.-Sara, ugye?
-Igen.-mondtam egyszerűen. Nem voltam jó ismerkedésben.
-Jaj, ne legyél szégyenlős! Jó kezekben leszel nálunk-kacsintott. Vagyis csak azt hiszem, mert a napszemüvegből sötét üvegétől nem lehetett sokat látni, de a szemöldöke kilátszott, és az megmozdult. Őszintén szólva, aranyos lánynak tűnt, és szerettem volna vele jobban megismerkedni, esetleg még barátkozni is, de amilyen én vagyok... Ha nem szólalok meg, vagy csak szűkszavúan, akkor az bunkóság, vagy valami, de ha beszélek, rendes mértékben, akkor tuti, hogy valami hülyeséget mondok... De még tegnap este, mikor nem bírtam elaludni, elhatároztam valamit. Ez lesz a változások nyara. Szeretnék kizökkenni ebből a szerepből. Nem akarok többé, az a szégyenlős kislány lenni, aki eddig voltam. Nem akartam már láthatatlan lenni. Így hát arra jutottam, hogy ez a legideálisabb alkalom, hogy elkezdjek változtatni.
-Bocsi.-tűrtem egy kósza tincset a fülem mögé, és erőt vettem-Szóval azt mondod jó kezekben leszek..?-most már mosolyogtam.
-Mindenképp!-felelte Liza is mosolyogva. Épp megszólaltam volna, mikor Gus odalépett hozzánk.
-Mizu csajok? Összeismerkedtetek?
-Igen!-feleltük egyszerre mindketten.
-Liz, hogy megváltoztál! Tavaly nyáron még olyan kislányos és visszahúzódó voltál, de most-nézett végig Gus Lizan amitől szinte már elkapott a féltékenység -most már kész nő vagy.-mondta Gus, mintha egy apuka lenne, vagy nem tudom mi... Odament Lizhez, és átölelte. Magamra erőltettem egy mosolyt, majd Liza megszólalt:
-Gus nekem olyan, mintha a bátyám lenne.-Liz és Augustus még beszélgettek egy kicsikét, aztán odajöttek hozzánk a többiek is. Amint láttam Stacie és Austin már is találtak barátokat. A nővérem egy barna, hullámos hajú, egész szép lánnyal nevetgélt el, Austin meg két, körülbelül vele egy idős fiúval beszélgetett, akik végül csatlakoztak Gushoz. Volt még pár emberke, akik odaszállingóztak, a már így kialakult nagy bandába. Legfőképp csak Augustus beszélt, mert hát, mégis csak ő az akit ismernek mindannyian. Liz néha bíztatóan rám mosolygott, mintha tudná, mi jár a fejemben. Ugyanis azon kattogott az agyam, hogy mikor szólaljak meg, mit mondjak, meg ilyenek. Aztán egy idő után a gondolataim elterelődtek, mert visszaemlékeztem Gus és Liz beszélgetésére. '...Tavaly nyáron olyan kislányos és visszahúzódó voltál....'. Ezek szerint Liza is olyan volt mint én? És ennyire megváltozott...
Végül is, semmi sem lehetetlen. Már eleve benne van a szóban, hogy lehet!

8. fejezet

Sziasztok!
Itt az új rész, remélem tetszeni fog! :) Eszméletlenül hálás vagyok a komikért! Nagyon köszönöm!! :')
Még annyit-és utánna befejeztem- hogy bocsi, hogy nem tudtam képet berakni, de telóról vagyok, és így...
Na szóval, jó olvasást, és köszönök mindent!!! :)

Reggel arra ébredtem, hogy Gus a karomat bökdösi. Nem a legjobb dolog így ébredni, de végül nagy nehezen kinyitottam a szememet. Vakító fényesség tárult elém, ezért reflex szerűen, rögtön vissza is csuktam. Augustus ezt bizonyára megláthatta, mert elkezdett kuncogni.
-Saraa!-húzta el a végét.-Ébredj fel!-suttogta, de nekem mégis olyan hangos volt, mintha kiabálna.-Na jó. Elmegyek felöltözni, de mire végzek, te is fel ébredj!-mondta, azzal kimászott az ágyból. Átfordultam a másik oldalamra, majd szépen lassan kinyitottam a szememet. Már nem is volt annyira vakítóan világos. Elvettem a mellettem lévő éjjeli szekrényről a telefonomat, és megnyomtam a feloldó gombot, azzal a céllal, hogy megnézzem mennyi az idő. 9:13. Ezek szerint rekordot döntöttem, mert nyáron még ilyen sokáig nem aludtam. Visszaraktam a telefonomat a polcra, és egy nagyot nyújtózkodtam. Éppen eligazítottam a szememből hosszú, kiengedett hajamat, mikor rájöttem, hogy-mint minden ébredés után-a hajam tiszta kóc, és szana-szét áll. Hirtelen megijedtem, mert Gus így látott engem. Belegondoltam, hogy ha ez minden nap így lesz, ki kell találnom valamit, hogy ne legyen ilyen kócos, vagy csak legalább ne lásson így. Nagy elmélkedésemből Gus ébresztett fel, mivel visszajött.
-Jó reggelt!-húzta száját arra a megszokott, lökött vigyorra.-Hogy aludtál?
-Túl jó az ágy.-mondtam panaszkodva, reggeli, rekedtes hangomon. Mert hát ugye a szállodai ágyakról közismert, hogy sose kényelmesek. Na, de ez... Gus csak felnevetett, és elkezdte magyarázni, hogy mi most, nagy közösen le fogunk menni reggelizni, és hogy utána egyeztetjük a programjainkat. Meg azt is, hogy mikor ő felébredt volt itt a mamám, és azt mondta, hogy van egy meglepetése. Magamhoz híven, nem azon kezdett el kattogni az agyam, hogy mi lesz a meglepetés, hanem azon, hogy jaj, de jó, szóval mamám is látott így! Gus a mondandóját azzal zárta, hogy öltözzek fel, mert szerinte már mindenki lent van. Szót fogadtam neki, és kimásztam az ágyból. Odamentem a bőröndhöz, hogy kiválasszam aznapi ruhámat. Augustusra néztem, hogy rajta milyen ruha is van, csak hogy tudjam, milyen az időjárás, és hogy annak megfelelően öltözzek. Ekkor észrevettem, hogy engem néz. Kérdőn rápillantottam, erre megszólalt:
-Jó a pizsid.-hirtelen magamra néztem, hogy mi is van rajtam. Egy fehér póló, amin kék-sárga csillagok, és egy nagyobb hold volt, és egy ahhoz illő, sötét kék pizsama nadrág, sárga és fehér csillagokkal. Elpirultam. Gyorsan kirántottam a ruhát, amit fel szerettem volna venni, és elmentem felöltözni. Aznapi ruhám egy fehér trikóból, egy bézs színű, vékony kis kardigánból (csak mert az egész épületben ment a klíma) és egy rövid, farmer nadrágból állt. Mikor már a hajamat is sikerült rendes állapotba szednem, beleraktam egy csatot, hogy ne lógjon a szemembe, és azzal úgy éreztem kész vagyok. Kimentem Gus-hoz, hogy szóljak neki: mehetünk. Még gyorsan felkaptam barna sarumat, a telefonomat belecsúsztattam a zsebembe, és indultunk is.
Gus-nak igaza volt. Tényleg mindenki lent volt már, és valamin jóízűen nevettek, amikor észre vettek minket.
-Gyerekek!-nézett fel ránk Amanda néni-Üljetek le!-mosolygott. Leültünk a hat személyes kör asztal két szabad helyére. Jobb oldalamon a mamám, bal oldalamon Gus ült. Az ő balján Austin, mellette bal oldalról Stacie, mellette Amanda néni, és úgy a mamám. Nagy beszélgetés közepette elfogyasztottuk reggelinket. Megtárgyaltuk, hogy ki hogy aludt, és hogy milyen csodálatos az idő odakint. Én persze csak akkor szóltam bele társalgásukba, ha nagyon muszáj volt. Mikor befejeztük a reggelit, Amanda néni azt mondta:
-Most van egy fél órátok, addig foglaljátok el magatokat.
Töltöttem magamnak egy kávét, majd kimentem a kerthelységbe. Mikor kényelmesen elhelyezkedtem az egyik karosszékben, elkezdtem szürcsölgetni forró italomat. Körülbelül 10 perc után-mikor már majdnem elfogyott a kávém- odajött hozzám Stacie. Foggalmam sem volt, mégis miért jöhetett oda hozzám, de tudtam, hogy úgy is el fogja mondani.
-Na mizu húgi?-kérdezte mosolyogva. Megijedtem, hisz' Stacie soha, vagy maximum nagyon régen volt ilyen velem. Hogy tudassam vele is meglepettségemet, kérdőn ránéztem, majd kihörpintettem kávés bögrémből az utolsó korty kávét is.
-Mi az?-szólalt meg ismét Stacie.
-Na jó. Mi történt tegnap?-kérdeztem tőle, mert már láttam ahogy reggelinél is olyan gyanúsan boldog arca volt. És azt is észre vettem, hogy Austinnal az asztal alatt állandón fogták egymás kezét.
-Semmiii-húzta el az i-t.
-Hát jó.-és felálltam, hogy visszavigyem a bögrét. Ekkor hallottam, hogy Stacie követ. Kezdtem megunni, hogy ott lebzsel mögöttem, és figyeli minden mozdulatomat, így hát megfordultam, és mélyen a szemébe néztem.
-Oké, akkor miért csinálod ezt?
-Nem lehetek a hugicámmal?-vont kérdőre. Épp azon voltam már, hogy felpofozom, hogy észhez térjen, mikor megszólalt.
-Na, jó... Igazából tegnap tényleg történtek dolgok.-hangsúlyozta ki a dolgok szót.
-Akarsz róla beszélni?-mondtam gúnyosan.
-Haha. Ha nagyon érdekel, akkor elmondom.-hatás szünetet tartott.-Szóval, Austintól kaptam egy nyakláncot-húzta ki ruhája alól az ékszert, majd folytatta-és azt mondta, hogy soha életében nem szeretett még ennyire senkit. És, hogy ígéri, hogy soha nem fog elhagyni-hah, persze...
Stacie nyakában egy ezüst lánc lógott, egy fél szívecske medállal. Az volt ráírva, hogy: FOR
Ebből kikövetkeztettem, hogy valószínűleg a forever szót akarja kitenni. Nővérem a nyakláncával játszadozott, és vigyorgott, mint a tejbe tök. Valószínűleg a tegnap esti dolgot játszhatta le az agyában újra és újra. Kirázott a hideg-pedig eszméletlenül meleg volt-ettől a dologtól. Nagyon furcsa volt Stacie, szerintem még életemben nem láttam olyan boldognak, mint akkor. Két perc kínos csend után, ami tulajdon képen, csak nekem volt az, mert Stacie el volt a saját kis világában, elindultam, hogy bevigyem a bögrémet, és, hogy vagy bent maradjak, vagy, hogy kihozzam a napszemüvegemet. De Stacie elkapta a vállamat, és mélyen a szemembe nézett.
-Nem is mondasz semmit?-kérdezte sértődötten.
-Nem.-válaszoltam rá nemesi egyszerűséggel. Összehúzta szemöldökét, majd folytattam-Mégis mit kéne mondanom?-tettem fel a költői kérdést, amire nem vártam választ. De Stacie mégis felelt rá:
-Mondjuk, hogy 'jaaaj, de jó, örülök nektek, olyan cukik vagytok, még sokáig így'-adta az ötleteket. Abba reménykedtem, hogy nem gondolja komolyan, de mikor sértődötten elsétált, a fejemhez vágva egy 'kössz, hogy megértettél'-t, akkor rá kellett, hogy jöjjek, hogy ő ezt igenis, nagyon komolyan gondolta.
Visszamentem a bögrémmel, majd felmentem lifttel a szobánkba. Mivel nálam is volt egy szoba kulcs, így be tudtam menni. Éppen nyitottam volna ki, mikor észrevettem, hogy ezt valaki már előttem megtette. Reménykedtem, hogy nem mi hagytuk nyitva, vagy, hogy nem valaki olyan ment be. De mikor meghallottam Gus hangját, egy óriási kő esett le a szívemről. Épp beszélt valakivel telefonon, miközben az ágyon ült.
-Igen haver....Ahan....Nem tudom...Oké, akkor majd még beszélünk! Csá!-azzal lerakta. Észrevett, így hát odaintett felém. Visszaintettem, majd elindultam felkutatni a napszemüvegemet. Levettem vékonyka kardigánomat, aztán átálltam a másik nagyobb táskámhoz, reménykedve, hogy ott majd megtalálom napszemüvegemet.
-Bingó!-kiáltottam fel, majd hirtelen a szám elé kaptam, mert ezt csak magamban akartam kimondani. Gus rám mosolygott, majd megszólalt:
-Az egyik itteni barátommal beszéltem. Ma be szeretnélek titeket mutatni nekik.-vigyorgott, majd elkezdett a bőröndjében valami után kutatni.-Én neked nem mondtam valami olyasmit, hogy beszéljünk még a gitár dologról?-teljesen elfelejtettem. Elpirultam.
-De...-mondtam.
-Szóóval,-húzta az időt Gus, és gyorsan kisasszolt a kis pakolós szobába, amely a szobánk része volt-én is gitározok.-fejezte be mondandóját. Meglepetten álltam előtte, miközben bámultam a kezében tartott gitárját. Félénken rámosolyogtam, mert nem tudtam mit is mondhatnék. Gus leült a vetetlen ágyra, és elkezdett valamit játszani. Sajnos nem ismertem, de nagyon tettszett, ahogy gitározik. Annyira jó volt. Mikor befejzte a dalt, megszólalt:
-Ezt én írtam...-mondta lesütött szemekkel.
-Ez eszméletlen volt.-suttogtam, mert az ámulattól nem tudtam hangosabban beszélni.
-Tényleg?-kérdezte Augustus, mostmár úgy, hogy rámnézett, és mosolygott.

7. fejezet

Hahóó!
Itt az új rész! Remélem kárpótoltalak titeket ezekkel! :)
A komikat szívesen fogadom.
Azt szeretném még kérdezni, hogy a következő fejezetben legyen-e Stacie szemszögéből írva rész?
A válaszokat/kommenteket köszönöm, és végül: Jó olvasást! 

XOXO: Eda

Arra ébredtem fel, hogy egy női hang ismét elkezdi erőltetett bájjal a hangjában mondani:
-Kedves utasaink! Kérjük kapcsolják be öveiket, megkezdjük a leszállást!-engedelmeskedtem a hangnak. Gus is felült rendes pózba, majd ő is becsatolta övét. Rám mosolygott, aztán a leszállásig szótlanul ültünk egymás mellett.
Mikor már megkaptuk a bőröndjeinket is, lementünk a mozgólépcsőn. Mamám felsikkantott, mert meglátta Amanda nénit. Átölelte rég látott testvérét, aztán Stacie jött. Két puszi, nagy ölelés, a szokásos 'de meg nőttél' és a 'milyen szép nagy lány lett belőled' mondatok után Gus jött. Őt hosszabban megölelte, mert hát, mégis csak az unokája...
-Hát Sara?-kérdezte Amanda néni. Próbáltam minél jobban meg bújni. Végül odamentem hozzá, és itt is jött a szokásos, régi, betanult szöveg. Amanda néni szinte nem változott semmit, ennek bizonyára a ránc feltöltés lehetett az oka.
-Hát ez az ifjú fiatalember?-szólalt meg újra Amanda néni mosolyogva, Austinra célozva.
-Ő a barátom.-szólalt meg Gus.
-Jó napot kívánok! Nagyon örülök, hogy láthatom önt!-mondta Austin nyálasan. Ezt egy szemforgatással nyugtáztam.
Kibattyogtunk a kocsihoz, és bepakoltuk az összes cuccunkat oda. A fülhallgató a fülemben volt, mint mindig. Most The Radio Dept-Strange things will happen ment, és úgy éreztem, mintha egy filmben lennék, és ez lenne az aláfestő zene. Az úton a hotelig szinte végig csöndben voltam, csak akkor szólaltam meg, mikor kérdeztek. Azok se voltak különös kérdések, csak például, hogy hány éves is vagyok, vagy hogy várom-e már az iskolát. Inkább csak bámultam ki az ablakon. New York elképesztő volt. Annyi kocsi, ember volt ott, amennyit még életemben összevetve nem láttam! Néha túlságosan is belemerültem a tájba, olyankor az oldalamon ülő Gus megbökte karomat, jelezvén, hogy szóltak nekem.
Mikorra megérkeztünk Amanda néni szállodájához, már szinte teljesen besötétedett, de így is jól lehetett látni a hotelt. Nagyon ki volt világítva, és eszméletlen volt! Óriási, és csodálatos! Aztán mikor kiszálltunk egy idős férfi segített nekünk bevinni a bőröndjeinket.
-Na, szóval három szobát rendeztettem be nekünk, én leszek a mamával-Amanda néni is így hívta mamát, a mi kedvünkért-és akkor ti osszátok el, ki kivel lesz.-fejezte be mondandóját Amanda néni, azzal mosolyogva odaadta Gus-nak a két szobakulcsot. Elmagyarázta, hogy hanyadik emeleten hanyas szobák lesznek a mieink és hogyha nem találjuk meg, nyugodtan kérjünk segítséget a mögöttünk baktató embertől, akit mint kiderült Bob-nak hívtak. Ő vitte a bőröndjeinket oda vissza, és Amanda néni azt is elmondta, hogy ő lesz a sofőrünk is ha megyünk valahova. Austin és Stacie rögtön egymásra néztek, és ki is jelentették, hogy ők egy szobában lesznek.
-Hát, akkor, úgy látszik egy szobában leszünk.-mondta Gus, azzal a levakarhatatlan mosollyal az arcán. Nem mondtam neki semmit, hagytam, hogy kinyissa a szobánk ajtaját, ami Stacie-ék szobájával pontosan szembe volt. Mikor benyitottunk egy nagyon szép szoba tárult elénk. Egy apró bökkenő volt: egy nagy ágy volt csak. Amint láttam, Augustus-t ez nem nagyon zavarta, mer mosolyogva megkérdezte:
-Melyik oldalon szeretnél aludni?
-Nekem mindegy.-mondtam, de ekkor megpillantottam a szoba sarkában lévő kanapét. Leültem oda, (úgy mintha a fáradságom miatt kéne leülnöm) hogy megállapítsam kényelmes-e. Hát nem volt az! Ülni is rossz volt rajta, úgyhogy fel is álltam, és ráraktam inkább a bőröndömet, hogy ha kipakolok ne kelljen túl mélyre hajolnom.
-Nem kényelmes, mi?-kérdezte Gus.
-Hát nem!-mondtam egy halvány mosollyal.
Gus elkezdte keresni a tv távirányítóját, és amint megtalálta, elfeküdt az ágyon ruhástól, kényelembe helyezte magát, és bekapcsolta a tv-t. Én csak a bőröndömben keresgéltem a pizsamámat, a fogmosómat, és az egyéb tisztálkodási eszközömet. Amikor sikerült előbányásznom a táskám mélyéből, bejelentettem Gus-nak, hogy elmegyek fürödni. Anélkül, hogy felém fordult volna, odadobott egy 'oké'-t, mert valami észveszejtően fontos dolog ment a tv-ben. Na nem mintha azt akartam volna, hogy rám nézzen, csak úgy feltűnt.
Bementem a fürdőbe. Egy nagy fürdőkád az egyik sarokban, a másikban egy kisebb zuhanyzó. Elgondolkoztam egy pillanatra, aztán a zuhanyzó mellett döntöttem. Néha hallottam, ahogy Augustus édesen felnevet, és ekkor én is elmosolyodtam. Hamar kész lettem, és mikor már felöltöztem, a lehető leggyorsabban bebújtam az ágyba, mert nem szerettem, ha bárki is pizsamában lát. Mikor Augustus észrevett, azt mondta:
-Elmegyek én is fürödni, mindjárt jövök!-mondta mosolyogva, aztán kislattyogott ő is a fürdőbe. Mivel kiment a szememből az álmosság, és Gus is elment, kimásztam az ágyból a bőröndömhöz, és megkerestem kedvenc könyvemet, a Csillagainkban a hiba-t, és ezredjére is elkezdtem olvasni. Nem jutottam el sokáig, mert meghallottam, ahogy Augustus zuhanyzás közben fütyörészik egy számomra ismeretlen dalt. Egyszerűen nem tudtam a könyvre koncentrálni, csak mosolyogva hallgattam Gus-t. Mikor meghallottam, hogy nyílik a fürdő szoba ajtaja, gyorsan a kezembe kaptam a könyvemet. Augustus egy szál alsó nadrágban volt, így hát megtudtam állapítani, hogy tökéletes felső teste van. Óvatosan kukucskáltam ki a könyvem mögül, és hál' Istennek, nem vette észre, ahogy őt nézem. Bemászott ő is az ágyba. Még egy ideig unottan váltogatott a csatornák között, aztán kikapcsolta a tv-t. Én ezalatt próbáltam olvasni, vagyis legalább úgy tenni, mert Gus férfias illatú tusfürdőjének illata, mindig elterelte a figyelmemet. Mikor kikapcsolta a tv-t felém fordult, és megszólalt:
-Mi jót olvasol?-kezébe nyomtam a könyvet, megjegyezve hanyadik oldalon jártam. Hangosan felolvasta a tartalmát, és megállapítottam, hogy nagyon jó hangja van. Amolyan 'éneklésre való'.
-Hát ez elég bizarul hangzik. És kiszámítható mi lesz a vége.-mondta elfintorodva.-De ami tetszik, az a főszereplő fiú neve!-tette hozzá.
-Nem éppen 'bizar' a legjobb szó rá! Először is a világ legjobb könyve, másodszor pedig, biztosra veszem, hogy nem azt gondolod a végének, ami igazából. Már egy milliószor olvastam, és valahogy mindig meglepődök a végén. Az író, John Green, valami eszméletlenül át tudja adni az érzelmeket!-álltam ki az igazam mellett-És akárhányszor elolvasom, mindig ugyanúgy sírok rajta!-Augustus rám mosolygott.
-Tudtam én, hogy tudsz te beszélni, csak nem akarsz.-elpirultam.-Láttad már a film változatát?
-Még nem.-mondtam most már higgadtan.
-Hát akkor ígérem neked, együtt meg fogjuk nézni, és kiderül majd, hogy tényleg olyan-e, amilyennek te mondod.-mondta vigyorogva.
-Oké.-mondtam egy halvány mosollyal.-Van holnapra program?-folytattam.
-Nem tudom. Én azt terveztem, hogy bemutatlak titeket az itteni barátaimnak.-már hozzá se kell tennem, hogy vigyorgott. Állandóan vigyorgott.
-Oké-feleltem rá. Teljesen rászoktam erre az 'Oké'-zásra, mivel a könyvben is ez egy olyan szó amit a leggyakrabban használnak. (a másik, szerintem legtöbbet használatos szó, az a Gus, vagy az Augustus, mivel így hívják az egyik főszereplőt) Gus visszaadta a könyvet, majd megszólalt:
-Most már aludni kéne...
-Oké.-lekapcsoltam az olvasó lámpát az én oldalamról.
-Mi ez a nagy 'oké'-zás?-kérdezte Gus.-Várj, kitalálom! A könyvben egy nagy szerepet betöltő szó...-mondta unottan, mégis büszkén, mert rá jött a válaszra.
-Ha megnézzük majd a filmet, te is érteni fogod!-mondtam.
-Oké.-kezdte ő is.
-Oké.-feleltem rá.
Ő is lekapcsolta a felőle lévő olvasó lámpát, majd jó éjszakát kívánva egymásnak, elaludtunk.

6. fejezet

Sziasztok! (ha még van valaki)
Eszméletlenül sajnálom, hogy csak most tudtam új részt hozni, de egyszerűen arra nincs időm, hogy levegőt vegyek! Nagyon sajnálom! És bocsánat, hogy ilyen unalmas részt hoztam, de ígérem, ha már megérkeznek New York-ba, felpörögnek az események!
Még egyszer, nagyon sajnálom! :(
Minden esetre, köszönöm a 7 (!) feliratkozót, és a lassan ezer oldalmegjelenítést!!
Igyekszem a következő résszel, addig is nem bánnám, ha az előző bejegyzésemre érkezne pár válasz...
Köszönök mindent!

                                                                                            XOXO: Eda

Mikor már láttuk, hogy Laura elment Gus megszólalt:
-Most már menni kéne-mondta még mindig mosolyogva.-Elkísérhetlek? 
-Őm, igen...-feleltem végül.
Egy ideig csendesen mentünk, végül megint ő szólalt meg hamarabb. 
-Bocsi az előbbiért. Csak...muszáj volt. Laura kikészít, és meg kellett neki mutatnom, hogy boldog vagyok nélküle.-mondta lehajtott fejjel.
-Miért szakítottatok?-tértem rögtön a lényegre.
-Hát ez hosszú.
-Még a fél úton sem járunk!
-Na jó. Szóval lassan két hónapja, hogy szakítottam vele. Megcsalt. De ő nem tudja, hogy én láttam őt. Nem tudja miért szakítottam vele. Én meg direkt nem mondom meg neki, hagy eméssze.-a végére már mosolygott.
-Azért sajnálom. Szép pár lennétek.-mondtam. Az igazat megvallva, nem gondoltam komolyan. De ez az én kis titkom maradt. 
 Mikor hazaértem, anyunak már jobb kedve volt.
-Szia, drágám! Na, mi volt? Kérsz ebédet?-tette fel a kérdéseit. 
-1, Szia. 2, semmi különleges.-haha, ha anyu azt tudná- És 3, nem köszi.-válaszoltam.
Fel rohantam a szobámba és elkezdtem kiválogatni a ruháimat, amiket a nyaralásra viszek. Mikor körülbelül sikerült kiválasztanom a ruháimat, feltrappoltam a padlásra a bőröndömért. Mindent beleraktam, kivéve azt a cuccot, ami még ma kellett. Kikészítettem az utazós ruhámat. 
Mikor már körülbelül mindennel végeztem, lemásztam, hogy mondjam anyának:
-Elmegyek fürödni, meg hajat mosni, aztán fekszek, mert nem akarok holnap elaludni. 
-Oké-felelte rá mosolyogva. 
 Bementem a fürdőbe, és elkezdtem vetkőzni. Gyorsan hajat mostam, lefürödtem, aztán jöttem is ki törölközni, mikor meghallottam Stacie hangját.
-Hazajöttem!-kiabálta, majd hallottam, ahogy ő is felmegy a szobájába. 
-Pakolj be holnapra!-mondta anyu, de szerintem már Stacie nem hallhatta, mert nem válaszolt rá. 
Megszárítottam a hajamat, majd kimentem a konyhába anyuhoz. A holnapi utazós-szendvicsünkön ügyködött. Hátulról odasettenkedtem hozzá, ügyelve arra, hogy ne vegyen észre. Megijesztés képen hátulról átöleltem. Ijedten fordult felém,majd egy fáradt mosolyt véltem felfedezni az arcán. 
-Szerinted hány szendvicset készítsek?-szólalt meg, mire én az asztalon lévő, kb 10-15, már elkészített szendvicsre néztem.
-Nyugi anyu. Ennyi elég. Pihenj egy kicsit!-mondtam neki, miközben próbáltam pár bíztató mosolyt küldeni felé.
-Jó, csak...csak-és itt elkezdett könnyezni-úgy féltelek titeket! Ilyen messzire, és ennyi időre még sose mentetek el!-végül is, megértettem, mitől ilyen stresszes. Nyugtatás képen újra átöleltem. Végül ő szólalt meg:
-Menned kéne feküdni-mondta szipogva, egy aprócska mosollyal a szája sarkában.
-Jó éjszakát!-mondtam neki, miközben egy puszit nyomtam az arcára. Ő ezt a gesztusomat viszonozta, azzal felmentem a szobámba. Mosolyogva, mégis könnyes szemekkel aludtam el.

*reggel*

-Szia anya!-mondtam anyunak búcsúzás képen, könnyes szemekkel. Az időjárás a kellemesnél egy fokkal volt hűvösebb a nyári reggelekhez képest. A szél pont annyira fúj, hogy kiengedett hajamat ne kócolja össze. Egy virág mintás, vékony passzos nadrág volt rajtam, egy, a nadrághoz szín világban illő trikó, és egy kis farmer kabát. Augustus és a mamám már a kocsiban ültek a bőröndöktől szorongva, aminek nagy részét Stacie ruhái tették ki. Nyomott anyu még egy utolsó puszit az arcomra, és még súgott valamit a fülembe.
-Kérlek vigyázz Stacie-re.-mondta
Most a nővérem jött a búcsúzkodásban. Ahhoz képest, hogy én mennyi idő alatt búcsúztam el anyutól, és aputól, Stacie fele annyi idő alatt lerendezte ezt. 
Épp szálltunk volna be a kocsiba, mikor anya felsikított:
-Sara!-hirtelen odakaptam a fejemet-A gitárodat majdnem itt hagytad!-hát igen... A gitár. Anya beszaladt érte a házba, és a kezembe nyomta.-Vigyázzatok magatokra-mosolygott halványan.
Végül beültünk a kocsiba. Ameddig láttuk anyáékat integettünk nekik. Mamám megszólalt:
-Még el kell mennünk Austin-ért, és utána már a reptérre megyünk!-jelentette ki boldogan. Mikor Odaértünk Austin-ék házához, elkapott az emlék áradat... Nem volt se komoly, se túl hosszú a kapcsolatunk, de mégis úgy emlékeztem vissza rá, mintha legalább egy évig együtt lettünk volna. Párszor elmentem hozzájuk, amikor senki se volt otthon, de nem történt semmi komoly. Csak beszélgettünk, hogy milyen óráink voltak, írtunk-e dolgozatot aznap, és egyéb, ilyen jellegtelen dolgokról esett szó akkor. Gyorsan meg is ráztam a fejem, kirázva magamat az emlékképek-ből, mikor arra lettem figyelmes, hogy hárman (Austin, Stacie, és én ) nyomorogtunk a mamám apró kocsija hátsó ülésén. Szótlanul ültem tovább a reptérig tartó útat. Már lassan kezdtem azon filózni, hogy visszavitetem magam, merthogy én nem akarok menni. Végül nem tettem meg. 
Mikor már a repülőtéren voltunk Augustus lovagiasan felajánlotta, hogy viszi a bőröndömet. Én csak elkezdtem tiltakozni, erre ő, egy gyönyörű mosollyal kivette a kezemből kettő nagy táskámat. 
Mikor már felszálltunk a repülőre, Gus megszólalt:
-Ülsz mellém? Stacie-ék úgyis együtt ülnek, és ahogy látom, mamád már talált is magának egy idős házaspárt, és ha jól látom-mama felé pillantott-pont most mutatja a családi fotókat-mosolygott.-Vagy egyedül szeretnél ülni?
-Ömm, ülhetünk együtt.-mondtam halkan, és bátortalanul.Gus a lehető legközelebbi üres, kettes ülésre lehuppant. Agresszíven rossz test pózban helyezte magát kényelembe. Nem az ablak mellé ült. Hagyta, hogy én foglaljam el azzt a helyet. Óvatosan beültem mellé, majd az ablakon kezdtem el kibámulni.
-Ideges vagy?-kérdezte egy óriási mosollyal az arcán. Mintha a fejembe látott volna.-Még sosem repültél, igaz?-csak egy aprót bólintottam.-Én sem még.-mondta közömbösen. Próbáltam meríteni valahogy a bátorságából. Hát nem sikerült. Egyre idegesebb lettem mikor meghallottam egy női hangot:
-Kedves utasaink.......-utána már nem hallottam semmit az izgalomtól. Csak arra lettem figyelmes, ahogy Gus megfogja a kezemet. Hirtelen megfeszültek ujaim, az ővé alatt, aztán önmagamat legjobban meglepve, megfogtam kezét, és erősen megszorítottam. Ő csak rámmosolygott, és tátogott egy 'nyugi'-t. A repülő elkezdtett emelkedni, én meg egyre jobban féltem. Még erősebben fogtam Gus kezét, erre ő is megszorította enyémet. Valószínű ő is félhetett egy kicsit, mert hát azért mégis, most repült először...
A gép már nem emelkedett, elérte azt a szintet, mikor már csak egyenesen ment a levegőben. Elővettem telefonomat, majd előbányásztam a fülhalgatómat is a kézi táskám mélyéről. Elindítottam Charli XCX-től a Boom Clap-et. Mikor már harmadszor is ugyan ez a zene ment, Augustus megszólalt:
-Mi jót hallgatsz?-ránéztem, erre kivette az egyik fül hallgatót a fülemből, és beledugta a sajátjába.-Ismerős... Nem is olyan rossz.-mondta mosolyogva. A következő zenét ő mutatta. Az sem volt rossz, de az a zene, az a tipikus fiú zene volt... Egyre jobban kezdtem ellazulni, feloldódni. Augustussal sokat beszélgettünk, persze csak az ilyen átlagos dolgokról.
-És akkor te gitározol, ugye?-tette fel a következő kérdését. Elpirultam. Nem sok mindenki tudta ezt, a két barátomon, és a családomon kívül szinte senki.
-Hát, igen.-feleltem végül.
-Majd szólj, hogy erről még beszéljünk, ha már odaértünk!-kacsintott egyet. Nem tudtam ezt mire vélni, de próbáltam nem is nagyon emészteni magamat rajta. Beszélgettünk még egy keveset, aztán mindkettőnket elnyomott az álom.
Néha még felébredtem Stacie, és Austin nevetésére, mivel ők voltak a leghangosabbak az egész gépen.
Mikor elaludtam, azt álmodtam, hogy életem legjobb hónapja lesz ez, és hogy nem fogom megbánni, hogy eljöttem... :)

Kérdés, bejelentés

Sziasztok! 
Mint látjátok, nem új résszel jöttem (azt az előbb raktam ki, ilyen gyorsan nem tudok újat hozni ;)), hanem egy kérdéssel, és  bejelentésekkel.

Kérdés: Szóval szeretnék csinálni "Szereplők" oldalt. A kérdés pedig a következő: Rakjak-e be képeket? Mert őszintén megmondom, hogy engem néha lehangolnak a képek a szereplőknél, mert én nem úgy képzeltem el őket. De ez a Ti döntésetek és úgy fogom csinálni ahogy a többség kéri. Az oldal így is úgy is lesz, csak kérdés, hogy képek legyenek-e.?
A választásotokat légyszi komiban írjátok le!
Köszönöm :)

Bejelentések: 

1. Nos, hosszas gondolkozás után, arra jutottam, hogy megváltoztatom az oldal nevét Nyári emlékek-ről Emlékképek-re. Ezt a döntést az alapján hoztam meg, hogy reményeim szerint tovább írom, mint a nyár (vagyis, szóval, értitek!) szóval úgy, hogy szeretnék írni majd (ha eljutunk odáig) úgy is, hogy Sara-éknak elkezdődött már a suli, és ugyebár, ahhoz már nem illik a nyári szó. A link megmarad, azt nem változtatom meg. 
2. Mivel mindjárt itt az iskola, ritkán lesz új rész, mert egy elég kemény év áll előttem. DE, ígérem, amint tudok, hozok új részt!!! Előre is bocsánat, de sajna ez van...
3. Lehetséges, hogy változtatok design-on, gondolok itt a háttérre, és a fejlécre (ami még nincs is, szóval szeretném, hogy legyen, rajta vagyok a témán.)

És végül, de nem utolsó sorban szeretném megköszönni a (most) +670 oldal megjelenítést, és az 5 feliratkozót!!! NAGYON KÖSZÖNÖM!!!! 

Előre is köszönöm megértéseteket, és várom komiban, hogy legyenek-e képek, mert tényleg nem tudom mit csináljak! :/

Köszönök mindent! 

XOXO: Eda