Sziasztok!
Itt az új rész, remélem tetszeni fog! :) Eszméletlenül hálás vagyok a komikért! Nagyon köszönöm!! :')
Még annyit-és utánna befejeztem- hogy bocsi, hogy nem tudtam képet berakni, de telóról vagyok, és így...
Na szóval, jó olvasást, és köszönök mindent!!! :)
Reggel arra ébredtem, hogy Gus a karomat bökdösi. Nem a legjobb dolog így ébredni, de végül nagy nehezen kinyitottam a szememet. Vakító fényesség tárult elém, ezért reflex szerűen, rögtön vissza is csuktam. Augustus ezt bizonyára megláthatta, mert elkezdett kuncogni.
-Saraa!-húzta el a végét.-Ébredj fel!-suttogta, de nekem mégis olyan hangos volt, mintha kiabálna.-Na jó. Elmegyek felöltözni, de mire végzek, te is fel ébredj!-mondta, azzal kimászott az ágyból. Átfordultam a másik oldalamra, majd szépen lassan kinyitottam a szememet. Már nem is volt annyira vakítóan világos. Elvettem a mellettem lévő éjjeli szekrényről a telefonomat, és megnyomtam a feloldó gombot, azzal a céllal, hogy megnézzem mennyi az idő. 9:13. Ezek szerint rekordot döntöttem, mert nyáron még ilyen sokáig nem aludtam. Visszaraktam a telefonomat a polcra, és egy nagyot nyújtózkodtam. Éppen eligazítottam a szememből hosszú, kiengedett hajamat, mikor rájöttem, hogy-mint minden ébredés után-a hajam tiszta kóc, és szana-szét áll. Hirtelen megijedtem, mert Gus így látott engem. Belegondoltam, hogy ha ez minden nap így lesz, ki kell találnom valamit, hogy ne legyen ilyen kócos, vagy csak legalább ne lásson így. Nagy elmélkedésemből Gus ébresztett fel, mivel visszajött.
-Jó reggelt!-húzta száját arra a megszokott, lökött vigyorra.-Hogy aludtál?
-Túl jó az ágy.-mondtam panaszkodva, reggeli, rekedtes hangomon. Mert hát ugye a szállodai ágyakról közismert, hogy sose kényelmesek. Na, de ez... Gus csak felnevetett, és elkezdte magyarázni, hogy mi most, nagy közösen le fogunk menni reggelizni, és hogy utána egyeztetjük a programjainkat. Meg azt is, hogy mikor ő felébredt volt itt a mamám, és azt mondta, hogy van egy meglepetése. Magamhoz híven, nem azon kezdett el kattogni az agyam, hogy mi lesz a meglepetés, hanem azon, hogy jaj, de jó, szóval mamám is látott így! Gus a mondandóját azzal zárta, hogy öltözzek fel, mert szerinte már mindenki lent van. Szót fogadtam neki, és kimásztam az ágyból. Odamentem a bőröndhöz, hogy kiválasszam aznapi ruhámat. Augustusra néztem, hogy rajta milyen ruha is van, csak hogy tudjam, milyen az időjárás, és hogy annak megfelelően öltözzek. Ekkor észrevettem, hogy engem néz. Kérdőn rápillantottam, erre megszólalt:
-Jó a pizsid.-hirtelen magamra néztem, hogy mi is van rajtam. Egy fehér póló, amin kék-sárga csillagok, és egy nagyobb hold volt, és egy ahhoz illő, sötét kék pizsama nadrág, sárga és fehér csillagokkal. Elpirultam. Gyorsan kirántottam a ruhát, amit fel szerettem volna venni, és elmentem felöltözni. Aznapi ruhám egy fehér trikóból, egy bézs színű, vékony kis kardigánból (csak mert az egész épületben ment a klíma) és egy rövid, farmer nadrágból állt. Mikor már a hajamat is sikerült rendes állapotba szednem, beleraktam egy csatot, hogy ne lógjon a szemembe, és azzal úgy éreztem kész vagyok. Kimentem Gus-hoz, hogy szóljak neki: mehetünk. Még gyorsan felkaptam barna sarumat, a telefonomat belecsúsztattam a zsebembe, és indultunk is.
Gus-nak igaza volt. Tényleg mindenki lent volt már, és valamin jóízűen nevettek, amikor észre vettek minket.
-Gyerekek!-nézett fel ránk Amanda néni-Üljetek le!-mosolygott. Leültünk a hat személyes kör asztal két szabad helyére. Jobb oldalamon a mamám, bal oldalamon Gus ült. Az ő balján Austin, mellette bal oldalról Stacie, mellette Amanda néni, és úgy a mamám. Nagy beszélgetés közepette elfogyasztottuk reggelinket. Megtárgyaltuk, hogy ki hogy aludt, és hogy milyen csodálatos az idő odakint. Én persze csak akkor szóltam bele társalgásukba, ha nagyon muszáj volt. Mikor befejeztük a reggelit, Amanda néni azt mondta:
-Most van egy fél órátok, addig foglaljátok el magatokat.
Töltöttem magamnak egy kávét, majd kimentem a kerthelységbe. Mikor kényelmesen elhelyezkedtem az egyik karosszékben, elkezdtem szürcsölgetni forró italomat. Körülbelül 10 perc után-mikor már majdnem elfogyott a kávém- odajött hozzám Stacie. Foggalmam sem volt, mégis miért jöhetett oda hozzám, de tudtam, hogy úgy is el fogja mondani.
-Na mizu húgi?-kérdezte mosolyogva. Megijedtem, hisz' Stacie soha, vagy maximum nagyon régen volt ilyen velem. Hogy tudassam vele is meglepettségemet, kérdőn ránéztem, majd kihörpintettem kávés bögrémből az utolsó korty kávét is.
-Mi az?-szólalt meg ismét Stacie.
-Na jó. Mi történt tegnap?-kérdeztem tőle, mert már láttam ahogy reggelinél is olyan gyanúsan boldog arca volt. És azt is észre vettem, hogy Austinnal az asztal alatt állandón fogták egymás kezét.
-Semmiii-húzta el az i-t.
-Hát jó.-és felálltam, hogy visszavigyem a bögrét. Ekkor hallottam, hogy Stacie követ. Kezdtem megunni, hogy ott lebzsel mögöttem, és figyeli minden mozdulatomat, így hát megfordultam, és mélyen a szemébe néztem.
-Oké, akkor miért csinálod ezt?
-Nem lehetek a hugicámmal?-vont kérdőre. Épp azon voltam már, hogy felpofozom, hogy észhez térjen, mikor megszólalt.
-Na, jó... Igazából tegnap tényleg történtek dolgok.-hangsúlyozta ki a dolgok szót.
-Akarsz róla beszélni?-mondtam gúnyosan.
-Haha. Ha nagyon érdekel, akkor elmondom.-hatás szünetet tartott.-Szóval, Austintól kaptam egy nyakláncot-húzta ki ruhája alól az ékszert, majd folytatta-és azt mondta, hogy soha életében nem szeretett még ennyire senkit. És, hogy ígéri, hogy soha nem fog elhagyni-hah, persze...
Stacie nyakában egy ezüst lánc lógott, egy fél szívecske medállal. Az volt ráírva, hogy: FOR
Ebből kikövetkeztettem, hogy valószínűleg a forever szót akarja kitenni. Nővérem a nyakláncával játszadozott, és vigyorgott, mint a tejbe tök. Valószínűleg a tegnap esti dolgot játszhatta le az agyában újra és újra. Kirázott a hideg-pedig eszméletlenül meleg volt-ettől a dologtól. Nagyon furcsa volt Stacie, szerintem még életemben nem láttam olyan boldognak, mint akkor. Két perc kínos csend után, ami tulajdon képen, csak nekem volt az, mert Stacie el volt a saját kis világában, elindultam, hogy bevigyem a bögrémet, és, hogy vagy bent maradjak, vagy, hogy kihozzam a napszemüvegemet. De Stacie elkapta a vállamat, és mélyen a szemembe nézett.
-Nem is mondasz semmit?-kérdezte sértődötten.
-Nem.-válaszoltam rá nemesi egyszerűséggel. Összehúzta szemöldökét, majd folytattam-Mégis mit kéne mondanom?-tettem fel a költői kérdést, amire nem vártam választ. De Stacie mégis felelt rá:
-Mondjuk, hogy 'jaaaj, de jó, örülök nektek, olyan cukik vagytok, még sokáig így'-adta az ötleteket. Abba reménykedtem, hogy nem gondolja komolyan, de mikor sértődötten elsétált, a fejemhez vágva egy 'kössz, hogy megértettél'-t, akkor rá kellett, hogy jöjjek, hogy ő ezt igenis, nagyon komolyan gondolta.
Visszamentem a bögrémmel, majd felmentem lifttel a szobánkba. Mivel nálam is volt egy szoba kulcs, így be tudtam menni. Éppen nyitottam volna ki, mikor észrevettem, hogy ezt valaki már előttem megtette. Reménykedtem, hogy nem mi hagytuk nyitva, vagy, hogy nem valaki olyan ment be. De mikor meghallottam Gus hangját, egy óriási kő esett le a szívemről. Épp beszélt valakivel telefonon, miközben az ágyon ült.
-Igen haver....Ahan....Nem tudom...Oké, akkor majd még beszélünk! Csá!-azzal lerakta. Észrevett, így hát odaintett felém. Visszaintettem, majd elindultam felkutatni a napszemüvegemet. Levettem vékonyka kardigánomat, aztán átálltam a másik nagyobb táskámhoz, reménykedve, hogy ott majd megtalálom napszemüvegemet.
-Bingó!-kiáltottam fel, majd hirtelen a szám elé kaptam, mert ezt csak magamban akartam kimondani. Gus rám mosolygott, majd megszólalt:
-Az egyik itteni barátommal beszéltem. Ma be szeretnélek titeket mutatni nekik.-vigyorgott, majd elkezdett a bőröndjében valami után kutatni.-Én neked nem mondtam valami olyasmit, hogy beszéljünk még a gitár dologról?-teljesen elfelejtettem. Elpirultam.
-De...-mondtam.
-Szóóval,-húzta az időt Gus, és gyorsan kisasszolt a kis pakolós szobába, amely a szobánk része volt-én is gitározok.-fejezte be mondandóját. Meglepetten álltam előtte, miközben bámultam a kezében tartott gitárját. Félénken rámosolyogtam, mert nem tudtam mit is mondhatnék. Gus leült a vetetlen ágyra, és elkezdett valamit játszani. Sajnos nem ismertem, de nagyon tettszett, ahogy gitározik. Annyira jó volt. Mikor befejzte a dalt, megszólalt:
-Ezt én írtam...-mondta lesütött szemekkel.
-Ez eszméletlen volt.-suttogtam, mert az ámulattól nem tudtam hangosabban beszélni.
-Tényleg?-kérdezte Augustus, mostmár úgy, hogy rámnézett, és mosolygott.
