10. fejezet

Sziasztok!
Mivel nagyon régen volt már rész, összedobtam ez az unalmas fejezetet.
Bocsi, hogy ritkán van, de nincs időm, konkrétan semmire.
Igyekszem hozni a következőt, és próbálom minél izgalmasabbra csinálni. 
Addig is jó olvasást!
                                                                                    XOXO: Eda



Szombat (délután)


Még egy fél órát beszélgettünk az új ismerősökkel, aztán intettünk Bobnak, hogy mehetünk haza, mert pont annyi volt már lassan az idő, mint amennyit Amanda néni kiszabott visszaérkezésnek. Szóval elbúcsúztunk új barátainktól, megbeszéltük, hogy majd még holnap találkozunk, és beszálltunk a kocsiba. Hazafelé az úton azon gondolkodtam, (mivel nem volt nálam a fül hallgató, hogy zenét hallgassak) hogy egész jól éreztem magam, és, hogy még szeretnék Lizékkel találkozni, mert igen szimpatikusak voltak, szinte mindannyian. Kivéve egy-két lányt, akik meglepő módon, Stacie-vel barátkoztak össze. Mint kiderült, az egyik lányt Hope-nak hívták. Stacie állítása szerint a másik lány, aki még velük volt "kis nyomi" és csak "Hope csatlósa". Az is kiderült, hogy ő nem sokat lesz New York-ban, mert ő se itt lakik, úgyhogy el fog menni a jövő héten.
Pont időben 'haza' értünk, így Amanda néni óriási vigyorral köszöntött minket. Kérdezgetett, hogy mi milyen volt, és hogy ez meg az ugye milyen szép, meg hasonlók. Én természetesen meg sem szólaltam, hagytam, hogy a többiek-eszméletlen tehetséggel-hazudjanak.
Mikor vége volt a beszélgetésnek mindenki fel ment a szobába, egy bizonyos, Amanda néni által kitűzött "csendes pihenő"-re. Jesszus, ha ez így megy tovább....-gondoltam. Így hát felmentünk. Gus-nál volt a kulcs, és illedelmesen beengedett maga előtt. Odamentem kis kézitáskámhoz, hogy kivegyem belőle a fül hallgatómat. Csak egy kis ideig kellett kutatnom, máris megtaláltam, a számomra egyik legfontosabb dolgot a világon. Odaültem az ágyra-az én oldalamra. Felpolcoltam magam mögött a párnákat, és kényelmesen elhelyezkedtem. Telefonomon rákattintottam az egyik lejátszási listára, elindítottam az első zenét, és becsuktam a szemem. Egyszer csak-körül belül a harmadik szám felé-észrevettem, hogy sokkal halkabb lett a zene, és csak az egyik fülemben hallom. Mielőtt kinyitottam a szemem, gyorsan elmormoltam egy imát, hogy ne a fül hallgatóm menjen tönkre. Végül kinyitottam szemeimet. Gus a jobb oldalamon, viszonylag szorosan mellettem feküdt, és a fül hallgatóm másik fele, az ő fülében volt. Először meglepett a dolog, de eszembe jutott, hogy a repülőn is hallgattunk már együtt zenét, így hát visszacsuktam a szemem, relaxáltam, egy cseppet sem törődve azzal, hogy ezek az én kedvenc zenéim, és, hogy Gusnak ez valószínűleg nem tetszhet... Aztán eszembe jutott, hogy ha nem tetszene neki, akkor valószínű nem hallgatná.
Már kb. a tizedik zenénél jártunk (a húsz zenés lejátszási listán) mikor éreztem, hogy valaki ott szuszog felettem. Óvatosan kinyitottam egyik, majd a másik szemem, és láss csodát, Augustus mosolygott felettem. Felvontam egyik szemöldököm, erre széles mosolyra húzta száját, rá nézett a hasamra, majd újra a szemembe. Itt már sejtettem, hogy nekem most következik a vég. És gondolataim beigazolódtak: elkezdett csikizni. Nos, rólam tudni kell, hogy alapjába véve, nem mondható el rólam, hogy csikis vagyok. Na, de! Ha bárki a hasamhoz ér, úgy érzem meghalok. Nem tudom miért, de ha a hasamhoz nyúlnak, nekem végem. Gyűlölöm, egyszerűen gyűlölöm, ha a hasamhoz érnek!>.< És Gus hol máshol csikizett volna, mint a hasamon... Így hát mit tehettem volna, elkezdtem sikítozni, és a hátát meg a karját ütögetni, csapkodni. Néha felnézett rám, egy kis szünetet tartott, majd egy jó ízű nevetés kíséretében újra folytatni kezdte a csikizést. Egyszer csak, mikor már nagyon az ágy szélén voltam, hirtelen puff...leestem az ágyról. Gus ijedten ugrott utánam, és riadtan nézett rám, miközben az arcomat fürkészte, hogy vajon jól vagyok-e... Jelzésként felnevettem, majd neki estem a riadt Gusnak, felváltva a szereposztást: most én csikiztem őt! Vagyis, csak próbáltam... Mivel, egy szó nélkül tűrte az egészet, néha felnevetve próbálkozásomon.
-Ne mááár!-mondtam sértődötten, majd bevágva a durcit, keresztbe raktam a kezem, és csak ültem a földön, az ágynak támaszkodva. Gus odahuppant mellém, majd megbökte oldalt a hasamat amitől én reflexből rávágtam a vállára.
-Aú!-sziszegte, majd a fájó pontra helyezte kezét. Diadal ittasan ránéztem, és büszkén felemeltem fejemet. Ő erre csak mosolyogva nemet intett fejével, majd a padló szőnyeget kezdte el bámulni. Én is így tettem. Aztán egyszer csak (saját magamat is meglepve) megszólaltam:
-Nagyon jófejnek tűnnek a barátaid!-mondtam kellő magabiztossággal a hangomban, ami jó érzéssel töltött el.
-Láttam, hogy kezdesz feloldódni, főleg mikor Lizaval beszéltél!-mondta Gus mosolyogva.
-Igen, nagyon aranyos lány!
Kb. 5 percig megint csak csendben ültünk egymás mellett. Mikor meguntam, feltápászkodtam a földről, és az ágyra ültem. Megkerestem a szétdobált telefonomat, meg a fül hallgatómat. Gus is felállt, és megigazította a szétugrált ágyat.
-Van egy ötletem! Bár szerintem Amanda néninek-a kedvünkért ő is így hívta-nem fog tetszeni, de mindegy...-és nem folytatta. Fél perc után meguntam a hallgatást, úgyhogy megköszörültem a torkomat, és megszólaltam.
-Ééés, el is mondod, vagy megtartod magadnak?-mosolyogtam.
-Menjünk le a partra.-mondta egyszerűen. A part nagyon közel volt a szállodához, szinte látni lehetett a hátsó szobákból. Ezt onnan tudtam, hogy délelőtt, mikor mentünk 'várost nézni' akkor viszonylag a part közelében mentünk el. Igazából tudtam, hogy eljön ez a pillanat is, de nagyon nem vártam. Utáltam fürdő ruhában lenni! Az nem olyan lányoknak való, mint nekem. Én szégyenlős vagyok, meg visszahúzódó...
-Oké!-mondtam. Gus is csodálkozott egy kicsit a kijelentésemen. Meg én is. De tudtam miért mondtam ki. (vannak dolgok, amiket anélkül mondok ki, hogy tudnám miért teszem) Mert ez is része volt a tervemnek. Annak, hogy megváltozok.
-Oké! Hívjam Liza-ékat is?-kérdezte Gus lelkesen. Ez már kicsit sok volt nekem. Azt hittem, hogy csak négyen megyünk, de ő hívni akarja Liz-éket? Valószínűleg láthatta az arcomon, mit érzek, mert felnevetett, és azt mondta:
-Nem muszáj!
-De a te barátaid, te hívod meg oda őket, ahova te akarod!-szavatkoztam, csak, hogy ne tűnjön úgy, mintha tényleg nem akarnám, hogy jöjjenek... Mármint nem nem akartam, csak hát...
-Tudod mit?-tette fel Gus a költői kérdést-Akkor ma csak négyen megyünk, és holnap úgy is találkozunk velük, és akkor majd meglátjuk mi legyen.-mosolygott.-Akkor keresd meg a fürdő ruhádat, öltözz át, én addig átszólok Austinnak meg Stacie-nek.
Lehuppantam az ágyról, és odasasszéztam a bőröndömhöz. Mire előkotortam a legaljából a ruhát, Augustus már ki is ment. A biztonság kedvéért bementem a fürdő szobába. Levetkőztem, felkaptam a fürdőruhát, majd vissza rá az eredeti ruha. Visszamentem a szobába, és Gus ott feküdt az ágyon egy szál fürdő gatyában. Kilátszott a kockás hasa, amitől én egy pillanatra megtorpantam, aztán próbáltam úgy átmenni az gy másik oldalára, hogy ne nézzek Gus-ra. Leültem, telefonomat a kezembe vettem, és megnéztem, hány fok is van kint. 36°C. Gus-nak hallottam, hogy üzenete érkezett.
-Austin írt. Lent várnak minket az előtérben.-jelentette ki. "Minket". Ettől a szótól kirázott a hideg, de próbáltam ügyet se vetni rá. Levettem az éjjeli szekrényről a napszemüvegemet, gyorsan előkaptam a bőröndömből egy törülközőt, a vállamra dobtam, azzal indultunk is.
Mikor leértünk, megláttam Stacie-t, hogy rajta csak egy kis rövid nadrág, meg a fürdőruhája van. Olyan szép, lebarnult bőre volt, tökéletes lapos hassal. Jó, én se voltam kövér, de nekem unalmas, fehér bőröm volt, laposnak mondható, de nem szép feszes hasam. Austin is csak egy fürdő nadrágban volt, nyakában egy sötétkék törülközővel. Kidolgozott, tökéletes kocka hasa volt. Még nem is láttam. Ettől régen tuti kirázott volna a hideg, meg elpirultam volna, vagy ilyesmi, de most egy cseppet sem érdekelt. Jobban lekötött Gus tökéletes teste.
-Na, akkor mehetünk?-kérdezte Gus.
-Igeeen!-vágtuk rá egyszerre.
-Hová mentek, gyerekek?-toppant be Amanda néni, meg a mamám.

9. fejezet

Sziasztoook!!!
Új rész! :)) És nagyon köszönöm a komi(ka)t! :*
Köszönöm, hogy szavaztatok, azon a jobb oldalon lévő, kis közvélemény kutatáson. Eddig úgy állunk, hogy 17 embernek tetszik a blog, és egy embernek nem. :) Úgy gondolom ez elég jó arány.
Tényleg köszönöm a komikat, és ha kérhetnék olyat, akkor ha lehetne, akkor kérnék pár építő kommentet, hogy tudjam mit csinálok jó/rosszul.
Előre is köszönöm aki megteszi!
Úgy gondolom, most nincs más közölni valóm, szóval, jó olvasást  mindenkinek! :)


Egy aprót bólintottam. Kis ideig csak ültünk, és bámultunk ki a fejünkből. Vagyis én nem csak néztem előre, a semmibe, hanem lejátszottam magamban még egyszer, ahogy Gus gitározik, és ahogy átéli. Azt majd' el felejtettem, hogy énekelt is. Eszméletlen hangja volt! Egyszerűen ámulatba ejtő. Na, szóval: rohadt helyes, aranyos, kedves, gitározik és énekel. Á-LOM-PA-SI! Tisztáztam le magamban. Nem értettem, hogy Lauranak miért kellett megcsalnia... Szomorúan tértem át a negatív dolgok listájához, miszerint: rokon (!!!), és, ha nem is lenne az, esélyem se lenne nála, mert ő...ő. Én meg én. És ez így olyan lehetetlen. Gyorsan visszatértem a pozitív dolgokhoz, és vigyorogtam, mint egy idióta. Nyilván nagyon furán nézhettem ki, mert Gus megkérdezte:
-Minden oké?
-Mi? Ja! Persze! Minden.-hadartam gyorsan zavaromban. Rám mosolygott, majd megnézte a falon lévő órát. Pont annyi volt az idő, hogy elinduljunk.
-Menjünk le.-mondta Gus vigyorogva.
-Oké.
Lent, az aulában volt a 'megbeszélés'.
-Na szóval, gyerekek-kezdte Amanda néni-azt terveztem mára, hogy körbejárjátok a várost!-mondta boldogan. Nekem tetszett az ötlet, nem volt ellenvetésem. Stacie-nek, és Austin-nak nem láttam különösebb érzelmet arcán. Augustusén viszont igen. Hiszen azt tervezte, hogy ma találkozunk a barátaival...
-De...-folytatta Amanda néni-készítettem egy útitervet, és kötelezően ennek megfelelően kell haladnotok!-Mi?! Nehogy már! Gus arca még jobban eltorzult.
Amanda néni kikísért minket a kocsihoz, majd odaadta az útitervet Bobnak.
-Bob fog titeket elvinni mindenhova. Jól viselkedjetek!-mondta, majd mindenkit körbe puszilt.
-Várj, ti nem jöttök?-kérdezte Gus.
-Neem, kedveském...-jött oda a mamám is-Mi már öregek vagyunk ehhez.-kezdte sajnáltatni magát.-Nem való az ilyen már nekünk!
Nem értettem mire gondol. Az 'nem való neki', hogy a kocsiban ül, kinéz az ablakon, és tovább ül? Mert amint láttam az útiterven (mindenki kapott egy-egyet), hogy mindenre ki van szabva, percre pontosan az idő. És amint az időbeosztást néztem, arra kellett, hogy rájöjjek, hogy szinte, tényleg csak annyi időnk lesz mindenre, hogy kinézünk az ablakon, aztán megyünk is tovább. Szívesen megmondtam volna Amanda néninek, ergo a program szervezőjének, hogy nagy bánatunkra, nem rakétával közlekedünk, így nem lesz időnk mindenre. De nem tettem. Nem szólaltam meg. Miért haragítottam volna magamra, meg úgy egyébként is... Szóval csöndben maradtam. Beszálltam a kocsiba, majd mikor már mindenki benne ült, elindult Bob vezetésével. Körülbelül 5 perc kocsikázás után megálltunk egy lehajtó sávban. Bob hátrafordult, majd megszólalt:
-Na szóval.-á, szóval ilyen a hangja-El tudom képzelni, milyen sok kedvetek van múzeumokat, és különböző emlékműveket meglátogatni...-mondta mély hangján. Tulajdonképpen igaza volt. Semmi kedve hozzá senkinek. Bob folytatta mondandóját:
-Tehát...Hová szeretnétek menni?-húzta mosolyra száját. Véletlenül Gus-ra pillantottam. Láttam, ahogy szemében megcsillan a remény, majd elkezdi farmer zsebéből előkotorni telefonját.
-Egy pillanat-mondta Bobnak, azzal tárcsázott egy számot.
-Szia!...Akkor tudnánk most találkozni?...Oké, akkor szerintem egy olyan 20 perc múlva ott leszünk, de mindannyian legyetek ott!...Szia!-és lerakta. Elmondta Bobnak a címet, és elkezdtünk New York utcáin furikázni. Gus-nak igaza volt, körülbelül 20 perc múlva odaértünk, ahhoz a
gyors étterem-kávézó-ebédlőhöz, ahol már állt egy kisebb csapat, velünk egy korú banda. Gus odaintegetett nekik. Ezek szerint ők a híres New York-i barátok.... Bob keresett egy parkolót, majd mikor meg állt az autó, Augustus, mint egy bomba, kiugrott az autóból és odarohant régen látott barátaihoz. Lassan kikászálódtunk mi is a kocsiból, és odamentünk mi is Gus-ékhoz. Éppen a fiúkkal pacsizott, kezet fogtam, lányoknak ölelés, puszi. Egyszerre kezdte el őt kérdezgetni, hogy mi van vele, de ő azt mondta:
-Mindjárt válaszolok mindenre, de előtte had mutassam be pár otthoni barátaimat nektek!-a New York-iak csak mosolyogtak, és bólogattak, szóval Gus elkezdte:
-Ő Austin Parker. Otthoni legjobb barátom.-mutatott Austinra, majd összepacsiztak.-Aztán itt van Stacie Brown, Austin barátnője.-mondta félig kérdezve, de Stacie bólintott egyet, és folytatta-És végül itt van Sara, Stacie húga.-mondta mosolyogva, majd átkarolta a vállamat.-Ha valami még érdekel velük kapcsolatba, őket kérdezzétek, én nem szolgálhatok további információval.
Legnagyobb meglepetésemre, nem Gus-t támadta le mindenki a kérdéseivel, hanem odajöttek hozzánk is. Igazából két csapatra oszlottunk, ami váltakozó felbontásban jelent meg. Először az egyik 'csapatban' volt Stacie, Austin és Gus. Kizárásos alapon, a másikban én. De nem álltam sokáig egyedül, mert szinte szó szerint odaugrált hozzám egy mosolygós lány. Hosszú, sötétbarna haja volt, és napszemüveget viselt.
-Sziaaa! Eliza Darrin, de csak Liza. Vagy Liz.-mosolygott.-Sara, ugye?
-Igen.-mondtam egyszerűen. Nem voltam jó ismerkedésben.
-Jaj, ne legyél szégyenlős! Jó kezekben leszel nálunk-kacsintott. Vagyis csak azt hiszem, mert a napszemüvegből sötét üvegétől nem lehetett sokat látni, de a szemöldöke kilátszott, és az megmozdult. Őszintén szólva, aranyos lánynak tűnt, és szerettem volna vele jobban megismerkedni, esetleg még barátkozni is, de amilyen én vagyok... Ha nem szólalok meg, vagy csak szűkszavúan, akkor az bunkóság, vagy valami, de ha beszélek, rendes mértékben, akkor tuti, hogy valami hülyeséget mondok... De még tegnap este, mikor nem bírtam elaludni, elhatároztam valamit. Ez lesz a változások nyara. Szeretnék kizökkenni ebből a szerepből. Nem akarok többé, az a szégyenlős kislány lenni, aki eddig voltam. Nem akartam már láthatatlan lenni. Így hát arra jutottam, hogy ez a legideálisabb alkalom, hogy elkezdjek változtatni.
-Bocsi.-tűrtem egy kósza tincset a fülem mögé, és erőt vettem-Szóval azt mondod jó kezekben leszek..?-most már mosolyogtam.
-Mindenképp!-felelte Liza is mosolyogva. Épp megszólaltam volna, mikor Gus odalépett hozzánk.
-Mizu csajok? Összeismerkedtetek?
-Igen!-feleltük egyszerre mindketten.
-Liz, hogy megváltoztál! Tavaly nyáron még olyan kislányos és visszahúzódó voltál, de most-nézett végig Gus Lizan amitől szinte már elkapott a féltékenység -most már kész nő vagy.-mondta Gus, mintha egy apuka lenne, vagy nem tudom mi... Odament Lizhez, és átölelte. Magamra erőltettem egy mosolyt, majd Liza megszólalt:
-Gus nekem olyan, mintha a bátyám lenne.-Liz és Augustus még beszélgettek egy kicsikét, aztán odajöttek hozzánk a többiek is. Amint láttam Stacie és Austin már is találtak barátokat. A nővérem egy barna, hullámos hajú, egész szép lánnyal nevetgélt el, Austin meg két, körülbelül vele egy idős fiúval beszélgetett, akik végül csatlakoztak Gushoz. Volt még pár emberke, akik odaszállingóztak, a már így kialakult nagy bandába. Legfőképp csak Augustus beszélt, mert hát, mégis csak ő az akit ismernek mindannyian. Liz néha bíztatóan rám mosolygott, mintha tudná, mi jár a fejemben. Ugyanis azon kattogott az agyam, hogy mikor szólaljak meg, mit mondjak, meg ilyenek. Aztán egy idő után a gondolataim elterelődtek, mert visszaemlékeztem Gus és Liz beszélgetésére. '...Tavaly nyáron olyan kislányos és visszahúzódó voltál....'. Ezek szerint Liza is olyan volt mint én? És ennyire megváltozott...
Végül is, semmi sem lehetetlen. Már eleve benne van a szóban, hogy lehet!