Eszméletlenül sajnálom, hogy csak most tudtam új részt hozni, de egyszerűen arra nincs időm, hogy levegőt vegyek! Nagyon sajnálom! És bocsánat, hogy ilyen unalmas részt hoztam, de ígérem, ha már megérkeznek New York-ba, felpörögnek az események!
Még egyszer, nagyon sajnálom! :(
Minden esetre, köszönöm a 7 (!) feliratkozót, és a lassan ezer oldalmegjelenítést!!
Igyekszem a következő résszel, addig is nem bánnám, ha az előző bejegyzésemre érkezne pár válasz...
Köszönök mindent!
XOXO: Eda
Mikor már láttuk, hogy Laura elment Gus megszólalt:
-Most már menni kéne-mondta még mindig mosolyogva.-Elkísérhetlek?
-Őm, igen...-feleltem végül.
Egy ideig csendesen mentünk, végül megint ő szólalt meg hamarabb.
-Bocsi az előbbiért. Csak...muszáj volt. Laura kikészít, és meg kellett neki mutatnom, hogy boldog vagyok nélküle.-mondta lehajtott fejjel.
-Miért szakítottatok?-tértem rögtön a lényegre.
-Hát ez hosszú.
-Még a fél úton sem járunk!
-Na jó. Szóval lassan két hónapja, hogy szakítottam vele. Megcsalt. De ő nem tudja, hogy én láttam őt. Nem tudja miért szakítottam vele. Én meg direkt nem mondom meg neki, hagy eméssze.-a végére már mosolygott.
-Azért sajnálom. Szép pár lennétek.-mondtam. Az igazat megvallva, nem gondoltam komolyan. De ez az én kis titkom maradt.
Mikor hazaértem, anyunak már jobb kedve volt.
-Szia, drágám! Na, mi volt? Kérsz ebédet?-tette fel a kérdéseit.
-1, Szia. 2, semmi különleges.-haha, ha anyu azt tudná- És 3, nem köszi.-válaszoltam.
Fel rohantam a szobámba és elkezdtem kiválogatni a ruháimat, amiket a nyaralásra viszek. Mikor körülbelül sikerült kiválasztanom a ruháimat, feltrappoltam a padlásra a bőröndömért. Mindent beleraktam, kivéve azt a cuccot, ami még ma kellett. Kikészítettem az utazós ruhámat.
Mikor már körülbelül mindennel végeztem, lemásztam, hogy mondjam anyának:
-Elmegyek fürödni, meg hajat mosni, aztán fekszek, mert nem akarok holnap elaludni.
-Oké-felelte rá mosolyogva.
Bementem a fürdőbe, és elkezdtem vetkőzni. Gyorsan hajat mostam, lefürödtem, aztán jöttem is ki törölközni, mikor meghallottam Stacie hangját.
-Hazajöttem!-kiabálta, majd hallottam, ahogy ő is felmegy a szobájába.
-Pakolj be holnapra!-mondta anyu, de szerintem már Stacie nem hallhatta, mert nem válaszolt rá.
Megszárítottam a hajamat, majd kimentem a konyhába anyuhoz. A holnapi utazós-szendvicsünkön ügyködött. Hátulról odasettenkedtem hozzá, ügyelve arra, hogy ne vegyen észre. Megijesztés képen hátulról átöleltem. Ijedten fordult felém,majd egy fáradt mosolyt véltem felfedezni az arcán.
-Szerinted hány szendvicset készítsek?-szólalt meg, mire én az asztalon lévő, kb 10-15, már elkészített szendvicsre néztem.
-Nyugi anyu. Ennyi elég. Pihenj egy kicsit!-mondtam neki, miközben próbáltam pár bíztató mosolyt küldeni felé.
-Jó, csak...csak-és itt elkezdett könnyezni-úgy féltelek titeket! Ilyen messzire, és ennyi időre még sose mentetek el!-végül is, megértettem, mitől ilyen stresszes. Nyugtatás képen újra átöleltem. Végül ő szólalt meg:
-Menned kéne feküdni-mondta szipogva, egy aprócska mosollyal a szája sarkában.
-Jó éjszakát!-mondtam neki, miközben egy puszit nyomtam az arcára. Ő ezt a gesztusomat viszonozta, azzal felmentem a szobámba. Mosolyogva, mégis könnyes szemekkel aludtam el.
*reggel*
-Szia anya!-mondtam anyunak búcsúzás képen, könnyes szemekkel. Az időjárás a kellemesnél egy fokkal volt hűvösebb a nyári reggelekhez képest. A szél pont annyira fúj, hogy kiengedett hajamat ne kócolja össze. Egy virág mintás, vékony passzos nadrág volt rajtam, egy, a nadrághoz szín világban illő trikó, és egy kis farmer kabát. Augustus és a mamám már a kocsiban ültek a bőröndöktől szorongva, aminek nagy részét Stacie ruhái tették ki. Nyomott anyu még egy utolsó puszit az arcomra, és még súgott valamit a fülembe.
-Kérlek vigyázz Stacie-re.-mondta
Most a nővérem jött a búcsúzkodásban. Ahhoz képest, hogy én mennyi idő alatt búcsúztam el anyutól, és aputól, Stacie fele annyi idő alatt lerendezte ezt.
Épp szálltunk volna be a kocsiba, mikor anya felsikított:
-Sara!-hirtelen odakaptam a fejemet-A gitárodat majdnem itt hagytad!-hát igen... A gitár. Anya beszaladt érte a házba, és a kezembe nyomta.-Vigyázzatok magatokra-mosolygott halványan.
Végül beültünk a kocsiba. Ameddig láttuk anyáékat integettünk nekik. Mamám megszólalt:
-Még el kell mennünk Austin-ért, és utána már a reptérre megyünk!-jelentette ki boldogan. Mikor Odaértünk Austin-ék házához, elkapott az emlék áradat... Nem volt se komoly, se túl hosszú a kapcsolatunk, de mégis úgy emlékeztem vissza rá, mintha legalább egy évig együtt lettünk volna. Párszor elmentem hozzájuk, amikor senki se volt otthon, de nem történt semmi komoly. Csak beszélgettünk, hogy milyen óráink voltak, írtunk-e dolgozatot aznap, és egyéb, ilyen jellegtelen dolgokról esett szó akkor. Gyorsan meg is ráztam a fejem, kirázva magamat az emlékképek-ből, mikor arra lettem figyelmes, hogy hárman (Austin, Stacie, és én ) nyomorogtunk a mamám apró kocsija hátsó ülésén. Szótlanul ültem tovább a reptérig tartó útat. Már lassan kezdtem azon filózni, hogy visszavitetem magam, merthogy én nem akarok menni. Végül nem tettem meg.
Mikor már a repülőtéren voltunk Augustus lovagiasan felajánlotta, hogy viszi a bőröndömet. Én csak elkezdtem tiltakozni, erre ő, egy
Mikor már felszálltunk a repülőre, Gus megszólalt:
-Ülsz mellém? Stacie-ék úgyis együtt ülnek, és ahogy látom, mamád már talált is magának egy idős házaspárt, és ha jól látom-mama felé pillantott-pont most mutatja a családi fotókat-mosolygott.-Vagy egyedül szeretnél ülni?
-Ömm, ülhetünk együtt.-mondtam halkan, és bátortalanul.Gus a lehető legközelebbi üres, kettes ülésre lehuppant. Agresszíven rossz test pózban helyezte magát kényelembe. Nem az ablak mellé ült. Hagyta, hogy én foglaljam el azzt a helyet. Óvatosan beültem mellé, majd az ablakon kezdtem el kibámulni.
-Ideges vagy?-kérdezte egy óriási mosollyal az arcán. Mintha a fejembe látott volna.-Még sosem repültél, igaz?-csak egy aprót bólintottam.-Én sem még.-mondta közömbösen. Próbáltam meríteni valahogy a bátorságából. Hát nem sikerült. Egyre idegesebb lettem mikor meghallottam egy női hangot:
-Kedves utasaink.......-utána már nem hallottam semmit az izgalomtól. Csak arra lettem figyelmes, ahogy Gus megfogja a kezemet. Hirtelen megfeszültek ujaim, az ővé alatt, aztán önmagamat legjobban meglepve, megfogtam kezét, és erősen megszorítottam. Ő csak rámmosolygott, és tátogott egy 'nyugi'-t. A repülő elkezdtett emelkedni, én meg egyre jobban féltem. Még erősebben fogtam Gus kezét, erre ő is megszorította enyémet. Valószínű ő is félhetett egy kicsit, mert hát azért mégis, most repült először...
A gép már nem emelkedett, elérte azt a szintet, mikor már csak egyenesen ment a levegőben. Elővettem telefonomat, majd előbányásztam a fülhalgatómat is a kézi táskám mélyéről. Elindítottam Charli XCX-től a Boom Clap-et. Mikor már harmadszor is ugyan ez a zene ment, Augustus megszólalt:
-Mi jót hallgatsz?-ránéztem, erre kivette az egyik fül hallgatót a fülemből, és beledugta a sajátjába.-Ismerős... Nem is olyan rossz.-mondta mosolyogva. A következő zenét ő mutatta. Az sem volt rossz, de az a zene, az a tipikus fiú zene volt... Egyre jobban kezdtem ellazulni, feloldódni. Augustussal sokat beszélgettünk, persze csak az ilyen átlagos dolgokról.
-És akkor te gitározol, ugye?-tette fel a következő kérdését. Elpirultam. Nem sok mindenki tudta ezt, a két barátomon, és a családomon kívül szinte senki.
-Hát, igen.-feleltem végül.
-Majd szólj, hogy erről még beszéljünk, ha már odaértünk!-kacsintott egyet. Nem tudtam ezt mire vélni, de próbáltam nem is nagyon emészteni magamat rajta. Beszélgettünk még egy keveset, aztán mindkettőnket elnyomott az álom.
Néha még felébredtem Stacie, és Austin nevetésére, mivel ők voltak a leghangosabbak az egész gépen.
Mikor elaludtam, azt álmodtam, hogy életem legjobb hónapja lesz ez, és hogy nem fogom megbánni, hogy eljöttem... :)
Szerintem egyáltalánn nem voolt unalmas!!
VálaszTörlésÖrülök, ha Te így látod! :)
TörlésKöszi!! :))