7. fejezet

Hahóó!
Itt az új rész! Remélem kárpótoltalak titeket ezekkel! :)
A komikat szívesen fogadom.
Azt szeretném még kérdezni, hogy a következő fejezetben legyen-e Stacie szemszögéből írva rész?
A válaszokat/kommenteket köszönöm, és végül: Jó olvasást! 

XOXO: Eda

Arra ébredtem fel, hogy egy női hang ismét elkezdi erőltetett bájjal a hangjában mondani:
-Kedves utasaink! Kérjük kapcsolják be öveiket, megkezdjük a leszállást!-engedelmeskedtem a hangnak. Gus is felült rendes pózba, majd ő is becsatolta övét. Rám mosolygott, aztán a leszállásig szótlanul ültünk egymás mellett.
Mikor már megkaptuk a bőröndjeinket is, lementünk a mozgólépcsőn. Mamám felsikkantott, mert meglátta Amanda nénit. Átölelte rég látott testvérét, aztán Stacie jött. Két puszi, nagy ölelés, a szokásos 'de meg nőttél' és a 'milyen szép nagy lány lett belőled' mondatok után Gus jött. Őt hosszabban megölelte, mert hát, mégis csak az unokája...
-Hát Sara?-kérdezte Amanda néni. Próbáltam minél jobban meg bújni. Végül odamentem hozzá, és itt is jött a szokásos, régi, betanult szöveg. Amanda néni szinte nem változott semmit, ennek bizonyára a ránc feltöltés lehetett az oka.
-Hát ez az ifjú fiatalember?-szólalt meg újra Amanda néni mosolyogva, Austinra célozva.
-Ő a barátom.-szólalt meg Gus.
-Jó napot kívánok! Nagyon örülök, hogy láthatom önt!-mondta Austin nyálasan. Ezt egy szemforgatással nyugtáztam.
Kibattyogtunk a kocsihoz, és bepakoltuk az összes cuccunkat oda. A fülhallgató a fülemben volt, mint mindig. Most The Radio Dept-Strange things will happen ment, és úgy éreztem, mintha egy filmben lennék, és ez lenne az aláfestő zene. Az úton a hotelig szinte végig csöndben voltam, csak akkor szólaltam meg, mikor kérdeztek. Azok se voltak különös kérdések, csak például, hogy hány éves is vagyok, vagy hogy várom-e már az iskolát. Inkább csak bámultam ki az ablakon. New York elképesztő volt. Annyi kocsi, ember volt ott, amennyit még életemben összevetve nem láttam! Néha túlságosan is belemerültem a tájba, olyankor az oldalamon ülő Gus megbökte karomat, jelezvén, hogy szóltak nekem.
Mikorra megérkeztünk Amanda néni szállodájához, már szinte teljesen besötétedett, de így is jól lehetett látni a hotelt. Nagyon ki volt világítva, és eszméletlen volt! Óriási, és csodálatos! Aztán mikor kiszálltunk egy idős férfi segített nekünk bevinni a bőröndjeinket.
-Na, szóval három szobát rendeztettem be nekünk, én leszek a mamával-Amanda néni is így hívta mamát, a mi kedvünkért-és akkor ti osszátok el, ki kivel lesz.-fejezte be mondandóját Amanda néni, azzal mosolyogva odaadta Gus-nak a két szobakulcsot. Elmagyarázta, hogy hanyadik emeleten hanyas szobák lesznek a mieink és hogyha nem találjuk meg, nyugodtan kérjünk segítséget a mögöttünk baktató embertől, akit mint kiderült Bob-nak hívtak. Ő vitte a bőröndjeinket oda vissza, és Amanda néni azt is elmondta, hogy ő lesz a sofőrünk is ha megyünk valahova. Austin és Stacie rögtön egymásra néztek, és ki is jelentették, hogy ők egy szobában lesznek.
-Hát, akkor, úgy látszik egy szobában leszünk.-mondta Gus, azzal a levakarhatatlan mosollyal az arcán. Nem mondtam neki semmit, hagytam, hogy kinyissa a szobánk ajtaját, ami Stacie-ék szobájával pontosan szembe volt. Mikor benyitottunk egy nagyon szép szoba tárult elénk. Egy apró bökkenő volt: egy nagy ágy volt csak. Amint láttam, Augustus-t ez nem nagyon zavarta, mer mosolyogva megkérdezte:
-Melyik oldalon szeretnél aludni?
-Nekem mindegy.-mondtam, de ekkor megpillantottam a szoba sarkában lévő kanapét. Leültem oda, (úgy mintha a fáradságom miatt kéne leülnöm) hogy megállapítsam kényelmes-e. Hát nem volt az! Ülni is rossz volt rajta, úgyhogy fel is álltam, és ráraktam inkább a bőröndömet, hogy ha kipakolok ne kelljen túl mélyre hajolnom.
-Nem kényelmes, mi?-kérdezte Gus.
-Hát nem!-mondtam egy halvány mosollyal.
Gus elkezdte keresni a tv távirányítóját, és amint megtalálta, elfeküdt az ágyon ruhástól, kényelembe helyezte magát, és bekapcsolta a tv-t. Én csak a bőröndömben keresgéltem a pizsamámat, a fogmosómat, és az egyéb tisztálkodási eszközömet. Amikor sikerült előbányásznom a táskám mélyéből, bejelentettem Gus-nak, hogy elmegyek fürödni. Anélkül, hogy felém fordult volna, odadobott egy 'oké'-t, mert valami észveszejtően fontos dolog ment a tv-ben. Na nem mintha azt akartam volna, hogy rám nézzen, csak úgy feltűnt.
Bementem a fürdőbe. Egy nagy fürdőkád az egyik sarokban, a másikban egy kisebb zuhanyzó. Elgondolkoztam egy pillanatra, aztán a zuhanyzó mellett döntöttem. Néha hallottam, ahogy Augustus édesen felnevet, és ekkor én is elmosolyodtam. Hamar kész lettem, és mikor már felöltöztem, a lehető leggyorsabban bebújtam az ágyba, mert nem szerettem, ha bárki is pizsamában lát. Mikor Augustus észrevett, azt mondta:
-Elmegyek én is fürödni, mindjárt jövök!-mondta mosolyogva, aztán kislattyogott ő is a fürdőbe. Mivel kiment a szememből az álmosság, és Gus is elment, kimásztam az ágyból a bőröndömhöz, és megkerestem kedvenc könyvemet, a Csillagainkban a hiba-t, és ezredjére is elkezdtem olvasni. Nem jutottam el sokáig, mert meghallottam, ahogy Augustus zuhanyzás közben fütyörészik egy számomra ismeretlen dalt. Egyszerűen nem tudtam a könyvre koncentrálni, csak mosolyogva hallgattam Gus-t. Mikor meghallottam, hogy nyílik a fürdő szoba ajtaja, gyorsan a kezembe kaptam a könyvemet. Augustus egy szál alsó nadrágban volt, így hát megtudtam állapítani, hogy tökéletes felső teste van. Óvatosan kukucskáltam ki a könyvem mögül, és hál' Istennek, nem vette észre, ahogy őt nézem. Bemászott ő is az ágyba. Még egy ideig unottan váltogatott a csatornák között, aztán kikapcsolta a tv-t. Én ezalatt próbáltam olvasni, vagyis legalább úgy tenni, mert Gus férfias illatú tusfürdőjének illata, mindig elterelte a figyelmemet. Mikor kikapcsolta a tv-t felém fordult, és megszólalt:
-Mi jót olvasol?-kezébe nyomtam a könyvet, megjegyezve hanyadik oldalon jártam. Hangosan felolvasta a tartalmát, és megállapítottam, hogy nagyon jó hangja van. Amolyan 'éneklésre való'.
-Hát ez elég bizarul hangzik. És kiszámítható mi lesz a vége.-mondta elfintorodva.-De ami tetszik, az a főszereplő fiú neve!-tette hozzá.
-Nem éppen 'bizar' a legjobb szó rá! Először is a világ legjobb könyve, másodszor pedig, biztosra veszem, hogy nem azt gondolod a végének, ami igazából. Már egy milliószor olvastam, és valahogy mindig meglepődök a végén. Az író, John Green, valami eszméletlenül át tudja adni az érzelmeket!-álltam ki az igazam mellett-És akárhányszor elolvasom, mindig ugyanúgy sírok rajta!-Augustus rám mosolygott.
-Tudtam én, hogy tudsz te beszélni, csak nem akarsz.-elpirultam.-Láttad már a film változatát?
-Még nem.-mondtam most már higgadtan.
-Hát akkor ígérem neked, együtt meg fogjuk nézni, és kiderül majd, hogy tényleg olyan-e, amilyennek te mondod.-mondta vigyorogva.
-Oké.-mondtam egy halvány mosollyal.-Van holnapra program?-folytattam.
-Nem tudom. Én azt terveztem, hogy bemutatlak titeket az itteni barátaimnak.-már hozzá se kell tennem, hogy vigyorgott. Állandóan vigyorgott.
-Oké-feleltem rá. Teljesen rászoktam erre az 'Oké'-zásra, mivel a könyvben is ez egy olyan szó amit a leggyakrabban használnak. (a másik, szerintem legtöbbet használatos szó, az a Gus, vagy az Augustus, mivel így hívják az egyik főszereplőt) Gus visszaadta a könyvet, majd megszólalt:
-Most már aludni kéne...
-Oké.-lekapcsoltam az olvasó lámpát az én oldalamról.
-Mi ez a nagy 'oké'-zás?-kérdezte Gus.-Várj, kitalálom! A könyvben egy nagy szerepet betöltő szó...-mondta unottan, mégis büszkén, mert rá jött a válaszra.
-Ha megnézzük majd a filmet, te is érteni fogod!-mondtam.
-Oké.-kezdte ő is.
-Oké.-feleltem rá.
Ő is lekapcsolta a felőle lévő olvasó lámpát, majd jó éjszakát kívánva egymásnak, elaludtunk.