4. fejezet

Sziasztoook!!
Itt vagyok, visszajöttem a nyaralásról (ami eszméletlenül jó volt) és hoztam nektek egy új részt!
Az eleje és a közepe elég laposra sikerült, de remélem a végére felkeltettem az érdeklődéseteket! ;)
Na nem is dumálok (vagyis írok :D) tovább.
Szavazzatok, komizzatok, íratkozzatok fel ha tetszik a blog!
Jó olvasást!!! :)


 Ahhoz képest, hogy fél 11-körül aludtam el, már fél hétkor ébren voltam. Nem bírtam aludni, (1) mert nagyon izgultam az utazás miatt, (2) meg nem bírtam még mindig felfogni, hogy Katie elmegy. Fél órát még fetrengtem az ágyban, és hét körül sikerült lemásznom. Mivel anyu ma nem dolgozott, úgy volt, hogy ma délután elmegyünk bevásárolni az útra. Legnagyobb meglepetésemre már ébren volt. A gőzölgő kávéját kortyolgatta, miközben egy reklám újságot nézegetett.
-Jó reggelt!-mondtam neki álmosan. Hirtelen felpillantott az újságból. Ezek szerint nem vette észre, hogy lejöttem.
-Ó, szia!-nyomott egy puszit az arcomra.-Hogy aludtál? Miért vagy már ébren? Kérsz teát?-árasztott el a kérdéseivel.
-Anyaaa, én még álmos vagyok ehhez!-mondtam egy kis mosollyal.-Amúgy jól. Nem tudom, és te? Igen.-anyu zavarodottan nézett rám.-Szóóóval, jól aludtam, nem tudom miért vagyok már ébren, és kérek teát.
Rendes esetben visszautasítottam a teát, mert hát a tea meleg. A levegő is meleg. De ma nem, ma átlagon aluli hűvös idő volt. Fáztam, úgyhogy felvettem a köntösömet.
-Drágám, nézd csak ezt a pulcsit!-mutatott az újságban szereplő pulóverra.- Lehet, hogy hűvös lesz New York-ban... A városban, a plázában van, nagyon jó áron! Nem soká itt van a szülinapod, ez lehetne az elő ajándékod, ha szeretnéd...-kérdőn rám nézett.
-Öm, igen tetszik, köszönöm.-nyomtam egy puszit az arcára. Hihetetlenül puha volt. Tutira el kell kérnem az arckrémjét-mondtam magamban.
 10 óra után Stacie még mindig nem volt itthon.
-Nem tudod, hogy melyik barátnőjéhez ment?-kérdezte anya, mit sem sejtve.
-Nem.-hazudtam.
-És azt sem tudod mikor jön haza, igaz?
-Így van...
-Hát rendben, akkor ne várjunk tovább, menjünk a plázába nélküle...-igen, yes! Végre nem lesz ott Stacie!
-Oké-mondtam higgadt hangnemben, pedig nagyon boldog voltam.
-Akkor gyorsan kapd össze magad, és indulhatunk is.-mondta mosolyogva.
Rögtön felrohantam a szobámba. 10 percig csak álltam a szekrényem előtt, nem tudtam, hogy mit vegyek fel... Nem igazi nyári idő volt, inkább tavaszinak mondtam volna. Néha a nap előbújt a felhők háta mögül, és melegen sütött. De mikor nem,-mikor beborult-hűvös szél fújdogált.
 Végül egy egyszerű farmer nadrág, egy fehér mintás trikó és egy nap sárga blézer mellett döntöttem (amit le is vehetek, ha az idő jobbra fordul). Hozzá egy -blézerrel egy színű- sárga, egyszerű kis cipőt húztam.
 Mikor leértem megláttam, ahogy anyu engem néz. Megtorpantam, és végignéztem magamon, netán koszos lett-e a ruhám, vagy valami furcsa a szettemen. Anya mosolyogva megszólalt:
-Jó a blézered!-ekkor leesett mi olyan furcsa. A blézer az övé volt, de kinőtte, és nekem adta. Nekem ez egyáltalán nem volt ciki, mivel anyu jó állapotban adta nekem, és csinos is volt. 
-Köszönöm!-kacsintottam.
-Na, akkor indulhatunk?-kérdezte.
-Igen!-vágtam rá rögtön.
Beszálltunk az autóba. Az út kb. 15 perc volt kocsival, ami elég lassan telt el úgy, hogy meg se szólaltunk.
 Mikor beértünk a plázába, én lefagytam. Mindig ámulatba ejtett az a sok csilli-villi dolog... Amikor belépünk a nagy bejárati ajtón, szembe egy kb. 30 méter magas  mozgólépcső volt, amin mindig voltak emberek-sosem volt üres. Emlékszem még, olyan 7-8 évvel ezelőtt Stacievel fogadtunk, hogy a lefele menő lépcsőn fel tudok-e menni. El is indultam, de a közepénél elestem, és eltört a karom... Stacie meg csak nevetett, és azt hajtogatta, hogy vesztettem, mert nem tudtam fel menni. Hát nekem nem volt ilyen vicces... Nem tudom miért, de Ő mindig ilyen volt velem! Akármit csináltam, kinevetett és bántott. Persze nem testileg, hanem lelkileg! És ebből már nagyon elegem volt! Stacie nem változott semmit, ugyanúgy piszkál. Hál' Istennek, vannak olyan alkalmak, amiknél anyuék nekem adnak igazat, de van olyan, mikor ok nélkül Stacie pártját fogják... A nosztalgiázásomból anya"rángatott ki".
-Mi lenne, ha végigmennénk a boltokat, megnéznénk hol van olyan dolog, amit érdemes lenne felpróbálni, utána megebédelnénk. Aztán visszamennénk, és próbálgatnánk. Így legalább tudni fogjuk, hogy teli hassal is ránk jönne-e a ruha!-mosolygott.
-Hát, felőlem oké.-egyeztem bele. A földszinten kezdtük, ahol leginkább ékszeres és bikinis butikok voltak. Aztán az első emeleten már a rendes ruházati boltok, a másodikon cipők, a harmadikon a sport részleg. A negyediken voltak a kajáldák. Egy kínai kaját áruló ebédlő előtt álltunk meg. Anya kikérte az ételünket, én addig választottam helyet magunknak.
-Nézd, ajándékba adták a szerencse sütit, mert ma mi voltunk a századik vásárlók!-anya le se tagadhatta volna, hogy örül ennek! Ő nagyon boldog tudott lenni az ilyen kis dolgoktól is...-Nem megyünk fel a tető teraszra? Úgy látom kisütött a nap, jó idő van.-felpattantam.
-Mehetünk.-jelentettem ki.
 Mikor felértünk anyu megszólalt.
-Egyszerre nyissuk ki a szerencse sütit.
-Oké. Három, kettő, egy!-mondtam.
-Na, a tiedben mi van?
-Egy nagy utazás vár rád, életed egyik legnagyobb élménye lesz!-mondta a szerencse süti.-Tied?
-Tölts sok időt szeretteiddel, mert nem lesznek mindig ott neked!-olvasta fel anyu.
-Nah jó, ezek már ijesztően igazak...-mondtam, és erre együtt felnevettünk.
 Miután befejeztük az evést, még egy kicsit beszélgettünk és néztük a kilátást. A nap erősen sütött, meleg volt. A felhők is eltűntek, igazi nyári idő lett, pedig reggel még erősen be volt borulva, és azt hittem, egész nap ilyen lesz. Hát nem. Már nagyon égetett a nap, úgyhogy visszamentünk, be a boltokba, és kezdődhetett a ruha próba.
 Három óra múlva 4 új felsővel, 2 nadrággal, és egy szoknyával lett gazdagabb a ruhatáram. Hazafelé még megálltunk egy élelmiszer nagy áruháznál, hogy vegyünk az utazásra valami ételt. Igaz, még szerda volt, és csak pénteken indultunk, de anya nem szeretett semmit sem az "utolsó percre" hagyni.
 Mikor hazaértünk észrevettük, hogy Stacie nincs otthon. Körbemegyünk a házban, hátha volt már itt, csak visszament...
-Anyaaa! Találtam egy üzit!-kiabáltam.- "Hazajöttem, de nem volt itthon senki, úgyhogy visszamentem. Ma már itthon alszok, de lehet, hogy későn jövök. Pusz, S"-olvastam fel.
-Nagyszerű...-mondta anya nagy szarkazmussal.

Estére anyával film-maratont terveztünk. Készítettem pattogatott kukoricát, előkészítettem a három csomag chipset és kiválasztottam pár romantikus, a férfiak szerint "csöpögős" filmet. Anya intézte a zsebkendőket, mert a filmek leírása alapján szükségünk lesz rá!

Mikor végeztünk a második filmmel is, már este negyed 11 volt, de Stacie még mindig nem volt sehol. Mivel már anya is, és én is nagyon álmosak voltunk, anyu bejelentette, hogy még vár tíz percet Staciere, de ha nem jön, akkor megy aludni. Nem kellett 5 percet se várni halljuk, hogy valaki dörömböli a bejárati ajtónkat. Anyával ijedten összenéztünk, és egyszerre pattantunk fel, hogy kinyissuk az ajtót. Mikor kinyitottunk nem hittünk a szemünknek. 
Egy rendőr volt az Stacievel, akinek "enyhén" kómás volt a feje, és vékony csuklóját bilincs szorította!