5.fejezet

Sziasztok!
Nagyon, nagyon, nagyon, és még annál is jobban sajnálom, hogy ilyen későn hoztam új részt! Nagyon elfoglalt voltam,sajnos ihletem sem volt és ezentúl is sajnos elfoglalt leszek, mivel már mindjárt itt a suli, és kemény évem lesz. De ígértem, hogy amint van egy kis szabadidőm, azt a blogra fogom szentelni!
Nem tudom mennyire lett jó rész, de szerettem volna egy kicsi kavart-vagy nem is tudom minek nevezzem ezt-belevinni. Remélem azért Nektek tetszeni fog...
Mégegyszer;nagyon sajnálom
Nem húzom tovább az időt, jó olvasást! Komizzatok, és íratkozzatok fel ha tetszik!

                                                    XOXO: Eda

"Anyával ijedten összenéztünk, és egyszerre pattantunk fel, hogy kinyissuk az ajtót. Mikor kinyitottunk nem hittünk a szemünknek. 
Egy rendőr volt az Stacievel, akinek "enyhén" kómás volt a feje, és vékony csuklóját bilincs szorította!"

 3 percig csak álltunk, némán és próbáltuk felfogni, hogy mi is történhetett. Végül a rendőr törte meg a csendet:
-A maga lánya?-anya egy aprót bólintott.-Pár utcával arrébb, a szomszédok riasztottak minket, mert ez a kis hölgy és még pár barátja randalírozott az utcán, most éjjel.
-Hogy micsoda?-vágott bele anya.
-Hééé, biztos úr!-förmedt rá Stacie a rendőrre-Az egyik a pasim volt, nem csak barátom!
-Pasi?-kérdezte anya ideges fejjel. Mert az oké, hogy meg volt engedve, hogy Stacie pasizzon, -végül is már 17 éves, megtiltani úgyse lehetett volna- de szabály volt, hogy anyáéknak tudni kell róla!
-Mivel ez az első eset,-folytatta a rendőr-így egy figyelmeztetéssel elengedem.-mondta komolyan.-De, ha még egyszer előfordul ilyen, már nem ússza meg ennyivel!
-Köszke!-mondta Stacie, mintha a biztos úr a barátja lenne. A rendőr még egyszer szúrósan ránézett Staciere, levette róla a bilincset, aztán motyogott valami viszlát-ot a bajsza alatt, és azzal távozott. Amikor Stacie belépett a házba, és közelebb ért hozzám, éreztem, ahogy árad belőle az alkohol szaga. Így hátrébb léptem és oda súgtam anyának, hogy én inkább felmegyek aludni, nem akarok részt venni ebben. Gyorsan nyomtam egy puszit az arcára, és felrohantam a szobámba. Elgondolkoztam azon, amit mondtam. "Nem akarok részt venni ebben"  Hát ezzel egy kicsit elkéstem, ugyanis tudtam, hogy Stacie hol van, és ha elmondtam volna anyának, talán megelőzzük ezt a dolgot. Ilyen és hasonló gondolatokkal sikerült elaludnom. Néha felriadtam egy-egy hangosabb mondat hallatán, ami a nappali felől jött. 

*reggel*

Nem bírtam túl sokáig aludni, a tegnap éjszaka lezajlott dolgok miatt, így aztán arra a döntésre jutottam, hogy mivel kedvem sem volt kimászni a puha, meleg ágyból, előkaptam az éjjeli szekrényem fiókjában lévő könyvemet, a Csillagainkban a hibát. 
Egy lányról szól, aki csak szeretne átlagosan élni, ám ezt megnehezíti az az "aprócska bökkenő", hogy rákos. Mikor megismerkedik Augustus-szal, épp egy támasz csoporti gyűlésen ül. És innen elkezdődik a közös kalandjuk, ami számomra nagyon elszomorító, hátborzongató,romantikus, és olykor vicces. (vigyázat spoiler: nem happy end)
Így elkezdtem ezredjére is olvasni a számomra legkedvesebb könyvet a világon. Ha ezt olvastam, úgy éreztem, mintha csak én és a fent említett könyv létezne. Nem tudom mióta olvashattam, de arra lettem figyelmes, hogy a mellettem lévő-lenémított- telefonom eszeveszettül villog. Nem szerettem olvasás közben egy új üzenetemmel sem foglalkozni, de hirtelen megakadt a szemem a neven: Gus. Gyorsan rákattintom a kis borítékot formázó ikonra és elolvastam mit írt.

Szia Sara! Hallottam mi történt a nővéreddel, de nem pontosan. Tudnánk találkozni, és el tudnád mesélni az igazi sztorit? Mert ahány embertől kérdeztem, mindenki mást mondott...

Tetszett, hogy aggódott. És ezt egy kis mosollyal nyugtáztam, amit igaz, senki nem látott. Na, az egy másik dolog volt, hogy a nővéremért aggódott. Az már kevésbé tetszett... Végül erőt vettem magamon és visszaírtam.

Szia! Igen találkozhatunk. :) Mikor, és hol? 

Fél perc múlva jött is a válasz, miszerint a parkban találkozunk fél óra múlva. Nos, az igazat megvallva lesokkolt, hogy mennyi időt adott nekem elkészülni. Igaz, semmi több időt igénybe vevő sminket nem raktam magamra, és az út is gyalog, kényelmes tempóban öt perc volt, de azért mégis... Egy lány hogy készüljön el 25 perc alatt????

Gyorsan felpattantam és kisiettem a fürdőbe, ahol sietősen fogat mostam, majd mentem is vissza a szobámba, hogy kiválasszam a megfelelő öltözékemet, ami egy fehér rövidnadrágból, és egy sötét, ujjatlan farmer ingből állt. Ez idáig még oké volt, de jött a hajam, az már nagyobb falat volt. Mivel majdnem a hátam aljáig értek gesztenye barna tincseim, így nem szerettem nyáron kiengedve hordani, mert nagyon melegítették a hátamat. Arról nem is beszélve, hogy háromszor annyi sűrűségű mint más embernek, amit kevésbé szerettem.Úgyhogy kontyba fogtam a hajamat, ami megint nehézségeket okozott.. Magamra dobtam még egy kis sminket, ami szemspirálból, és szájfényből állt.  Végül sikerül 11:20-kor kész lennem. Letrappoltam a lépcsőn és megláttam anyát, amint az ebéd elkészítésével ügyeskedik.
-Szia Sara!-szólt nekem.
-Szia.
-Hová mész?-kérdezte úgy, hogy még mindig háttal állt nekem. Hangjából nem sok jót lehetett kihallani.
-Az-elgondolkoztam egy pillanatra-az egyik barátomhoz.
-Melyikhez? Mikor vagy várható?-Nem akartam hazudni, végül is miért tettem volna...? Viszont nem is akartam felhozni azt a bizonyos témát. 
-Gus-hoz.-mondtam végül-Nem tudom mikor jövök, majd írok-hadartam, és indultam az ajtóhoz. Indultam VOLNA, ha anya meg nem szólít.
-Mióta vagy Augustus-szal ilyen jóban?-most már felém fordult, és mélyen a szemembe nézett.
-Sose voltunk rosszban.-mondtam érzéketlenül-És most azért megyek, mert a nyaralásról akar beszélni, és be akarja mutatni a barátját, aki velünk jön.-mondtam ki a hazugságot. Meglepődtem, milyen könnyen kimondtam, pedig eddig sosem arattam túl nagy sikert a hazudásban. Anya bólintott egyet, de éreztem, hogy valahol máshol "jár". Sejtettem mire gondolhat.
-Nézd Sara, ami a tegnapot illeti-itt elcsuklott a hangja-szóval tudom, hogy most az lenne a helyes, ha büntetésből nem engedném el Stacie-t a nyaralásra.-igen, szerintem így lenne igazságos-De miután te tegnap este felmentél, a rendőr, aki hazahozta a nővéredet, visszajött, és megadta egy pszchihológus számát. Olyan 18 év alatti fiatalokkal foglalkozik, mint Stacie. Már úgy értem, hogy gondokkal küzd, esetleg, hogy úgy mondjam:feltűnési viszketegsége van,-itt magamban egy jót röhögtem. Stacie-nél az nem betegség! Ez vele jár.-vagy az, hogy nem tud beilleszkedni.-anya kis hatás szünetet tartott, amiből rájöttem, hogy valami reakcióra vár.
-Ömm, ahan.-nyögtem ki.
-Szóval én ma reggel én felhívtam ezt az orvost, és beszéltem vele. Azt ajánlotta, hogy menjünk el valahova nyaralni, vagy valami, mert Stacie-nek kell a környezet változás.-klassz, szóval mégis jön!-És téged kérlek meg arra, hogy figyelj rá, hogy ne csináljon semmi hülyeséget!-engem ebbe miért kell bevonni?! Anya olyan szomorúan nézett rám, hogy nem volt szívem nemet mondani.
-Oké, de most már tényleg mennem kell, így is késésben vagyok!-nyomtam egy puszit az arcára, odabattyogtam az ajtóhoz, felhúztam fehér-kék lábujjas papucsomat. Még egy utolsó "szia"-t visszakiáltottam, és már kint is voltam a házból. Gyorsan odakaptam az oldalamon lévő kis táskára, és előkotortam belőle a telefonomat. Sietősre vettem a lépteimet, ugyanis már 11:29 volt.

 Mikor odaértem 11:33 volt. Szememmel megtaláltam Gus-t, amint egy közeli padon ült, és a telefonjával foglalkozott. Lassan odamentem hozzá. Mivel hátulról közelítettem meg, nem vette észre, hogy ott vagyok. Vállára tettem a a kezem, jelezvén, hogy ideértem. Olyannyira megijedt, hogy felpattant a padról és már nyúlt volna, hogy megüssön. Hál' Istennek, idejében leesett neki, hogy én vagyok az. Így a szemeiben a megkönnyebbülést véltem felfedezni, az eddigi félelem helyett.. Egy aprót kuncogtam, majd átmentem a pad másik oldalára.
-Szia!-szólalt meg Gus, és köszönés képen megölelt. Kicsit furcsán érintett ez a gesztusa,, amit ő is észre vehetett, mert rögtön el is engedett.
-Leüljünk-mutatott a pad felé-vagy inkább sétáljunk?-kérdezte. 
-Sétáljunk, aztán majd később leülünk.-mondtam egy halvány mosollyal"megfűszerezve". Elindultunk, lassan. Ez a park nem is igazán park volt, hanem inkább egy kis erdő. Csendben mentünk egymás mellett.
-Szóval-mondta Gus, az ó-t kicsit elnyújtva
-Szóval-mondtam én is hasonló hangsúllyal, mégis kicsit kérdeztem.Újra beállt a kínos csend. Csak figyeltem a tájat. Szerettem ezt a parkot. Olyan békés volt ott minden. Hallgattam a madarak csicsergését, és ahogy a talpunk alatt ropogtak a már lehullott fa levelek.. Igaz, nyár közepe is alig volt, , de itt a talaj mindig teli volt avarokkal. Még így is, hogy egy erdőben voltunk, a nap erősen sütött be a lomb koronák között. Bármeddig el tudtam volna sétálgatni ebben a csöndben, ennek ellenére mégis én törtem meg a csendet:
-Bocsi az előbbiért.-mondtam, miközben a földet szemléltem.
-Jaaj, hagyd már!-mondta egy széles vigyorral az arcán.-Amúgy is, biztos röhejesen nézhettem ki!
-Őszintén? Tényleg vicces voltál!-vallottam be, most már én is mosolyogva.
-Szóval, mi is történt tegnap Stacie-vel?-tért végül a témára. Mindent elmondtam neki amit tudtam.
-És az a legrosszabb, hogy tudtam, hogy elment Austin-hoz.-mondtam immáron lehajtott fejjel.
-De nem tudhattad, hogy ez lesz a következménye!-védett meg.-És a legrosszabb, hogy ő is jön velünk nyaralni. Tudtad, ugye?
-Igen.
Sétálgattunk még egy kicsit, aztán leültünk egy padra és elkezdtünk olyan közönséges dolgokról beszélgetni, mint például az időjárás, az iskola, a nyári munka... Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a bal szemem sarkából egy kézfejet látok. Mivel nem az én kezem volt az, csak egy választás maradt: Gus pihenteti jobb kezét a vállamon. Kicsit meglepett a dolog, és zavarba is hozott, épp úgy, mint a mai találkozásunknál a köszöntő ölelése. Épp befejezte a nyári munkájáról szóló beszédjét, mikor egy nálam kb. egy évvel idősebb lány jött oda hozzánk, mellén keresztbe font karral.
-Szóval miatta hagytál ott-mondta "enyhén" hisztériás hangon. Én csak Gus-ra néztem, aki mosolyogva válaszolt:
-Látom Laura, semmit sem változtál.-szóval Laura. Toporzékolva elment, de az egyik közelben lévő fiúnál megállt, és erőszakosan megcsókolta, úgy, hogy Gus is jól lássa. Augustus odamosolygott, majd közelebb hajolt hozzám, és a fülembe súgta:
-Megtennél nekem egy szívességet?-kérdőn ránéztem, majd egy "kérlek"-et tátogott, és összerakta a kezét, mintha imádkozni készülne. Ezt Laura nem láthatta, mivel Gus teljes testével felém fordult, így Lauranak háttal volt. Viszont így engem fürkészett szúrós szemeivel, amit én nem nagyon díjaztam. 
-Tegyél úgy, mintha megcsókolnálak!-olyan kutya szemekkel nézett rám, hogy muszáj volt bólintanom egyet, majd arra lettem figyelmes, ahogy Gus közelít hozzám. Hirtelen puha, édes ajkait az enyémen éreztem. Csak ennyi történt. Egy hosszabb puszi. A számra. De mégis olyan furcsa érzés volt, amit sajnos nagyon jól ismertem. De ez nem lehetett az. Ez nem! A hasamba 1000 meg 1000 pillangó repdesett, és nem akarták abbahagyni. De ez nem történhetett meg! Nem velem. Nem vele. Ez, olyan "Wáááá" érzés volt, amit szerettem volna kikerülni. De nem sok sikerrel. Ilyen kínos esetben, még sosem éreztem magam.  Amikor ajkaink elváltak, vetettem egy apró pillantást Lauara, és lesütöttem a szemem. Úgy elvörösödtem, mint még soha, pedig már jó sok kínos esetet éltem át. Gus ezt észre is vette, és erre édesen rám mosolygott. Tátogott egy "köszönöm"-öt, mire akaratlanul is elmosolyodtam. Gus újra meglepett, mivel egy kósza tincset a fülem mögé rakott, ezzel újra elérve, hogy rákvörös legyek. A tincses dolgot Laura már nem láthatta, mivel elment.
-Haza kísérhetlek?-kérdezte Gus, és egy fogkrémreklámba illő mosolyt villantott felém.