1. fejezet

Sziasztok!
Itt az első fejezet, remélem tetszeni fog! Nagyon örülnék a komiknak, akár pozitív, akár negatív! Kíváncsi vagyok a véleményetekre! Igyekszem a második résszel! Minden esetre, légyszíves jelezzetek vissza, ha olvasnátok tovább a történetet!
Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást! :)


A nyár lassan már egy hónapja tartott. Én meg magamhoz híven nem csináltam semmi érdekeset... Fogalmam sem volt, hogy hogy fogom kibírni a barátaim nélkül még 2 hónapig. Mert az oké, hogy sokat beszélgettünk, na de telefonon. Az meg mégse az igazi...
-Sara!-mély gondolataimból anyu rántott ki.-Gyere légyszíves ki, vendégeink vannak!
-Oké!-kiabáltam ki az udvarba.
Gyorsan magamra kaptam egy rendes ruhát, ugyanis a nyári hőségben, a szobámban csak egy kinyúlt trikó volt rajtam. (Igaz, már este 7 volt, de még így is nagyon meleg!) 
 Nos, az igazat megvallva nem szerettem ha vendégek jöttek hozzánk. Vagyis nem "nem szerettem", hogy van nálunk valaki, csak nem szerettem mások előtt mutatkozni... A suliban is mindig megbújtam, mégis volt két barátom akik nem hagyták, hogy elvesszek a tömegben. Na nem azért, nekem is nagy szám volt, ha olyanról volt szó! Ritkán volt ilyen, de 70%-ánál mindig megszívtam...
 Gyorsan felhúztam a lábujjas papucsomat, amit csak itthon használtam, mert utáltam benne járni. Rendes cipőben egész gyorsan le tudtam menni azon a 10 fokos lépcsőn, de ebben a papucsban lehetetlenség volt rendes tempóban menni.
Imádtam a kertünket, mindig oda mentem, ha nem akartam senkivel se találkozni. Könnyű, nyári szellő fújt az arcomba. Két tuja között kellett átmenni, hogy a hátsó kertbe mehessek. Sosem szerettem ezeket a tujákat, mert folyamatosan pókháló volt közöttük, de csak akkor, ha én mentem azon keresztül...
 Most sem történt másképp.
-Ááá, nem igaz!-sziszegtem.
-Minden rendben, Sara?-kérdezte anyu egy ferde mosollyal a száján. Természetesen tudta, hogy megint csak egy pókhálóba mentem bele... Idegesen szedtem le magamról a pókháló utolsó darabjait és egy szemrehányó pillantást vetettem anyura.
-Szervusz, Sara drágám!-hallottam, ahogy egy idős női hang szól felém. A mamám volt az. Felállt, karjait széttárta és egy mosolyt villantott rám. Odamentem hozzá és átöleltem. Szerettem őt, de néha túlzásba vitte a mamáskodást...
-Szia!-köszönt még valaki. Eddig észre se vettem, hogy van itt még más is. Odakaptam a fejemet és azt hiszem tátva maradt a szám.
-Szia.-nyögtem ki végül.
 Egy fiú volt ott. Ismerős volt, talán láttam már valahol, egyszer, régen.
-Ülj le, Sara-húzott ki nekem anyu egy széket. A fiú mellettit.
 Szőkés barna haja volt, és eszméletlen barna szeme. Körülbelül 17 éves lehetett. Magas volt és izmos, de nem egy kigyúrt, izom agy... Csak az a tökéletes, nem nyámnyila testű.
 Leültem, és anyu megszólalt:
-Nem tudom mennyire emlékszel még Augustus-ra
-Csak Gus!-szólt közbe a fiú, akinek már neve is volt, és közben rám villantott egy fogkrémreklámba illő mosolyt. Csak a szemem sarkából láttam, mert nem mertem a szemébe nézni, de még így is elpirultam.
-Szóval, nem tudom mennyire emlékszel még Gus-ra.-helyesbített- Másod unoka testvéred.-Most már tudtam, miért volt olyan ismerős! Mamánál láthattam róla képeket!- Ha jól emlékszem, idén nyáron tölti a 17-et.-folytatta anya. Hát nem meg mondtam, hogy ennyi idős! Anya rám nézett.
-Uhum...-mondtam, mert úgy bámult rám, mintha valami reakcióra várna. És folytatta:
-Szóval Augustus- Augustus rá nézett-pontosabban Gus mamája a te mamád testvére.
-Ahan.-mondtam. Igazából ez a "ki kinek a kije" rész nem nagyon érdekelt.-Anyu, a lényeg?-Augustus rám mosolygott.
-Oh, hát a lényeg az, hogy GUS mamájának, Amanda néninek, van egy szállodája New York-ban, ahol csupa híres ember szokott megszállni, és most a következő hónapra szabad lesz, és tudna fogadni titeket...
-Minket? Kiket?-vágtam bele a mondandójába.
-Téged, a nővéredet, Gus-t, és neki az egyik barátját. Szóval, amint már említettem a jövő hónapra tudna titeket fogadni.
-Gus!!! De rég láttalak!-Megérkezett a nővérem is, Stacie. Ő ugyan annyi idős volt, mint Gus, csak pár hónappal fiatalabb. Én két évvel fiatalabb, 15.
-Stacie!-szól Gus is.-De örülök, hogy láthatlak!-nagy ölelés, két puszi... Nekem ez túl nyálas volt. Végre valahára leült Stacie is, Gus másik oldalára. Anyu folytatta:
-Nos, a kérdésem, hogy van-e kedvetek menni?-anya rám nézett, mélyen a szemembe. Nem értettem, miért csak engem néz, hiszen rajtam kívül még másnak is igen-t kellett mondania.
-Miért tőlem kérdezed először? Van rajtam kívül itt még más is!-mutattam a mellettem ülő Gus-ra, és az ő mellette ülő nővéremre.
-Őket már kikérdeztük. Ők mennének. Kérdés, hogy te menni akarsz-e?
-Nekem miért csak most szóltok?-háborodtam fel.
-Mert amikor legutóbb alkalom lett volna rá, te abban a táborban voltál!-oké, ez jogos válasz volt...-Szóval, mi a válaszod?