2. fejezet

Sziasztok!
Itt a második rész!
Remélem tetszeni fog! ;)
Jó olvasást!


 Nem tudtam mit válaszolhatnék... Persze, szerettem volna menni, de nem a nővéremmel, aki idegesít, nem egy rokonnal, aki még helyes is ( nah jó, azért nem bántam volna, hogyha ő is ott lenne, de én meg olyan vagyok, hogy jaaj...) jah, meg egy idegennel, aki méghozzá fiú! Nem akartam itt hagyni a barátaimat... Igazán, fogalmam sem volt, hogy mit akarok.
-Nem tudom.-nyögtem ki.
-Jó lenne, ha minél hamarabb döntenél, mert pénteken indulnátok!-mondta anya- És ugye ma már hétfő van...
-Rendben, holnap ilyen korra megkapjátok a választ!-mondtam egy perc gondolkozás után.
-Rendben. Sara, édesem, hoznál ki nekünk egy kis limonádét? A hűtőben megtalálod!-anya rám vigyorgott. Na, meg Stacie is. De az övé olyan idegesítő, dicsekvő mosoly volt.
-Nah de anyaa! Miért nem Stacie? Mindig én ugrok, ha kell valami!-tiltakoztam.
-Igen drágám, és ezért hálás is vagyok, de a nővéred most ért haza, és ült le!
Felálltam és mérgesen elindultam a ház felé. Mikor a két tuja közé értem, elkezdtem kapálózni a fák között, hogy ha esetleg, egy pók ennyi idő alatt (volt már rá példa) képes lett volna megint behálózni azt a rész, ne kelljen az egész testemmel beleragadnom... Hallottam, ahogy valaki a hátam mögött kuncog. Félve hátra fordultam és megláttam, hogy ott áll mögöttem Gus, zsebre tett kézzel, és egy ferde mosollyal az arcán. Kérdőn rá néztem, és azt hiszem leeshetett neki a "te meg mit keresel itt" nézésem, mert egyből letörölte a mosolyt és megszólalt:
-Anyukád küldött utánad, hogy segítsek kicipelni a poharakat és az italokat. 
-Kössz. Nem kell segítség.-mondtam szemrehányóan, és bementem a bejárati ajtón. De Gus utánam jött.
-Jössz New York-ba?-kérdezte
-2 perce se tudtam, még most se tudom.-én is meglepődtem, mennyire bunkó vagyok, nem ilyen szoktam lenni. Mégis úgy éreztem dühös vagyok, magam sem tudom miért... Talán mert döntést kellett hoznom, azt pedig nagyon nem szerettem...
-Minden esetre én örülnék ha jönnél...-Egy helyes fiú azt mondja nekem, hogy örülne ha mennék! Nem. Ki kellet vernem a fejemből, hogy helyes! Hiszen rokon! De azért mégis meglepődtem... Olyannyira, hogy kiejtettem egy poharat a kezemből és ráesett a lábamra, onnan lepattant, és szilánkokra tört.
-Aúúú!-sikítottam. Ez is csak velem történhet  meg!
-Minden rendben? Jól vagy? Gyere, ülj le!- Gus nagyon megijedhetett, mert felkapott és odavitt az ebédlő asztalunkhoz, és ráültetett. Én meg csak néztem ahogy szinte folyik a vér a lábamból. Hirtelen feleszméltem és megszólaltam.
-Öhm, köszönöm...-suttogtam, mert már kezdtem rosszul lenni a lábamból-szó szerint- folyó vér láttán.
-Hol van kötszeretek, és fertőtlenítőtök?-aggódva kérdezte. Egy szekrény felé mutattam, mert már nem volt erőm megszólalni. Nem is tudtam, hogy ennyire rosszul vagyok a vértől...
 Az utolsó emlékem az az volt ahogy Gus valami maró anyagot (vagy mit tudom én mit) rakott a lábamra. És onnan semmire se emlékszem már.  
 Körülbelül fél órán át lehettem eszméletlen. A saját szobámban, a saját ágyamon ébredtem. Mindenki ott ült körülöttem, amikor kinyitottam a szemem. Kicsit megszédültem, mert úgy körbevett mindenki, amitől bezártságot éreztem, és rólam meg köztudott, hogy nem bírom a zárt helyeket...
-Jaaj, Istenem! Drágám jól vagy?-kérdezte a mamám.
-Hozzak neked valamit?-szólalt meg anyu is.
-Vizet-mondtam olyan halkan, hogy azt hittem meg sem hallja, de egy fél perc múlva már ott volt a pohár vízzel a kezében.
-Nagyon megijedtünk ám! Ilyet még sose csináltál! Ne is szokj rá...-mondta anyu. Egy álmos vigyorral jeleztem, hogy hallottam, és meg is értettem, azt amit mondott. Ebből leesett anyának az, amit nem volt erőm kimondani...
-Nos, akkor mi hagyunk is pihenni, szólj rögtön ha kell valami!
-Oké-suttogtam. Hallottam amikor mentek ki a szobámból, hogy a nővérem az orra alatt ezt mormolja:
-Tuti, hogy megjátszotta! Csak azért "ájult el" hogy magára terelje a figyelmet...
 Nah igen... Ilyen emberrel menjek el én egy hónapra, egy szép helyre, amit élvezni szeretnék, nem pedig rosszul érezni magamat a nővéremtől, és az ilyen beszólásaitól! Elkezdtem gondolkozni. Tulajdon képen nem is volt más okom arra, hogy akarjak menni, csak az, hogy New York-ba mennénk, oda meg régi álmom eljutni... Ezen kívül meg minden ellene szólt.
 Éppen azon gondolkozok, hogy milyen érvek vannak még az utazás mellett (nem jutottam semmire) mikor a telefonom elkezdi játszani Avicii, Addicted to you számát, ami nem mást jelentett, mint hogy Katie, a barátnőm hív. Így legalább nem nekem kellet felhívnom, és kikérnem a véleményét az utazásról...
-Szia.-szólt szomorúan
-Mi a baj??? Vagyis szia. Mi a baj???????-faggatóztam.
-A szüleim elválnak, és anyuval elköltözünk innen Louisianaba!!!!-nem bírta tovább elsírta magát.
-HOGY MICSODA?!?!?!-nem hittem a fülemnek! Tudtam, hogy Katie szülei nincsenek jóban, de erre azért nem számítottam.- Nem maradhatsz apuddal itt, San Francisco-ban?
-Sajnos nem. Anya mindenképp azt akarja, hogy vele menjek, és apu is azt mondta, hogy így jobb lesz.-sírt.
-Istenem Katie! Annyira fogsz hiányozni!-elcsuklott a hangom, hiszen Katie-vel már ovis korunk óta barátok vagyunk, és senki se tudott minket elválasztani.-Ray-el beszéltél már?-kérdeztem. Ray volt a mi harmadik lánc szemünk. Mi hárman elválaszhatatlanok voltunk. Legalább is idáig...
-Nem, még nem beszéltem vele, utánad akartam felhívni.-szipogta
-Rendben, akkor hívd fel őt is! Majd még beszélünk, szia!-és leraktam.
 Úgy éreztem, hogy az ő problémája jóval nagyobb, mint az enyém, és nem akartam fárasztani azzal, hogy kikérjem a véleményét az utazásról. 
 Szóval Katie elmegy. Vele most már nagyon ritkán tudunk majd találkozni. :( De még így se voltam magamban biztos, hogy menni akarok... Megint csörög a telefonom.
-Szia Sara!-szólt Ray
-Szia. Beszéltél Katie-vel?-kérdeztem.
-Igen az előbb hívott. Képzeld, anyámék a jövő hónapra beakarnak rakni egy táborba, amire a legnagyobb örömmel mennék, de csak veletek... De most, hogy Katie elmegy...
-Nos, az igazat megvallva, nekem is beszerveztek egy programot a jövő hónapra... New York-ba mennék egy rokonnal, a nővéremmel, meg a rokon haverjával. De nem tudom, hogy menjek-e...
-Sara, most szórakozol? Nem York-ba, egy hónapra? Te lennél a legnagyobb idióta, ha nem mennél el!-nem bírtam ki, elnevettem magamat.
-Szóval szerinted menjek?
-Ne hagyd ki ezt az alkalmat!-mondta.
-Rendben, meglátom mit tehetek. De most már mennem kell, szia! Ja és ha én megyek, te is mész a táborba!-mondtam vigyorogva, mintha látná...
-Rendben. Jóéjt!
 Észre se vettem, hogy már ennyi az idő. Lassan 10 óra volt. Hirtelen benyilallt a lábamba a fájdalom. Felkapcsoltam az olvasó lámpámat, és megnéztem azt a helyet ahol fájt. Megijedtem. Egy viszonylag nagy üveg szilánk volt mélyen a lábamban, körülötte vörös volt a bőr és forró.
-Anyaaa!!-sikítottam. Fél perc múlva fent volt a szobámban.
-Mi a baj?-kérdezte azzal az anyai aggódással a szemében. Én csak rámutattam a lábamra.
-Adam!-Kiabált anyu. Adam az apám-Gyere gyorsan!
 Bevittek a kórházba, ahol rögtön ki is tudták szedni az a szilánkot-ami tulajdonképpen kisebb volt, mint gondoltam volna-mert nem volt olyan mélyen. A gyulladásra adtak valami kenőcsöt ami jó hűsítő volt. Azért még éreztem, hogy fáj, néha benyilallt, de nem olyan vészesen. Éjfél előtt nem sokkal értünk vissza. Nagyon elálmosodtam, nem csak azért, mert késő volt, hanem azért, mert azok a gyógyszerek amiket beadtak elálmosítottak. Nem is tudtam, hogy ilyen súlyos is lehet egy szilánk a lábamban...

 Reggel nagy önbizalommal keltem,-és korán-ami engem is meglepett. Úgy éreztem, hogy döntöttem az utazással kapcsolatban. Igaz, még csak 9 óra volt, (ami nyáron olyan mintha hajnali 5 lenne) de Stacie is ébren volt már! Pedig ő jó ha d.u 1-re kimászik az ágyból...
-Te miért vagy már ébren?-köszöntött a maga módján Stacie.
-Neked is jó reggelt! A kérdés inkább az, hogy te miért vagy már ébren?!- Stacie a szemeit forgatta.
-Baj, hogy "korán" keltem?!
-Neeem.. Csak furcsa.. Na mindegy. Érdekel a döntésem az utazással kapcsolatban? Merthogy döntöttem-vigyorogtam
-Ha el akarod mondani, akkor mondjad, de ha nem mondod el akkor sem fogok térden állni előtted, mert annyira meg akarom tudni...-Stacie megint hozza a szokásos formáját...
-Szóval úgy döntöttem-hatás szünet-elmegyek!!!-vigyorogtam.
-MI??? MIÉRT???-nem éppen erre a reakcióra számítottam.
-Hát, most már, hogy tudom, hogy te nem örülsz ennek így részben azért, hogy téged idegesítselek!- na, egyre több ok, hogy menjek!-meg a barátnőm elköltözik-elszomorodtam
-Jóóó, én nem vagyok kíváncsi a nyálas sztoridra-vágott bele a szavamba.-úgyhogy ne is folytasd!
-Oké... Na de te miért is vagy ilyen csinosan felöltözve?-kopogtatnak.
-Júúúj!-Stacie eszeveszetten és azzal a hülye vigyorgós fejével rohan az ajtóhoz. Ezek szerint hozzá jöttek...
-Szia!!!-csak a hangját hallom, de tuti egy fiú.. És ha a fülem nem csal, márpedig sose csal (mindig meghallok mindent) akkor, igen, ez egy csók volt. Wow! Még jó, hogy anyuék nincsenek itthon...
-Khm.-odaállok az ajtóba, és meglátom, hogy ki is az a fiú...
-Szia Sara!-motyogja halkan.
-Ti ismeritek egymást?!-kérdezi a tesóm, miközben felváltva néz rám és a fiúra...